Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)

A munkásifjúságnak voltak ifjúsági szervezetei, így például a Szociáldemokrata Párt országos ifjúsági bizottságának irányítása alatt álló ifjúmunkás szervezetek, a kommunista ifjúsági szövetségró'l nem is szólva. Az országos ifjúsági bizottság irányítása alá tartozó ifjúsági mozgalmakat azonban úgy kezelték, mint hazaáruló ifjúsági szövetkezést; úgy kezelték, mint pártifjúságot, nem úgy, mint egy elnyomott munkásosztálynak, vagy paraszti ifjúságnak a mozgalmát. Hazaárulónak tartották és a rendőrség, csendőrség ügykörébe utalták, ahelyett, hogy jogos panaszaival foglalkoztak volna. A főiskolákon pedig soviniszta kommunistafalókat nevelt az elmúlt rendszer. A levente-intézmény segítségével gerinctelen, szolgalelkű fiatalságot igyekeztek nevelni, ami azonban csak részben sikerült. Beszélni kell erről a kérdésről annál is inkább, mert ez a kérdés még nem a múlté. Még most, a háború után is sorra leplezik le a fasiszta szervezkedéseket, egymás után történnek orvgyilkos merényletek. Beszélni kell tehát erről a kérdésről, nem azért, hogy önmagunkat ostorozzuk. Nem esik jól, hogy beszélnünk kell erről. Szívesebben vennénk, ha nem kellene beszélni róla. Mindnyájunknak fáj ez a kérdés, akik őszintén és igazán hazafiaknak valljuk magunkat. Mindannyiunknak fáj, hogy még most, másfél évvel a felszabadulás után is történhetnek Magyarországon ilyen dolgok. Az értelmiségi ifjúság, legalább is egy része, mégpedig jórésze, nem a honmentő ellenállási mozgalmakban vett részt a háború alatt, hanem a fasizmus, a nácizmus mellett való végső kitartásra buzdított. Különösen azért fáj ez nekünk, mert ha Európában körülnézünk, mindenütt azt látjuk, hogy ott más ifjúság nőtt fel, nem olyan, mint a mienk. Új ifjúságot kell felnevelnünk! A Szovjetunió elsősorban ifjúságának köszönhette, hogy ragyogó fegyvertényeket ért el és világraszóló győzelmet aratott a fasizmus fölött. Főképpen az ifjúság volt a lelke, a hazafiasságtól áthatott lelke a Szovjetunió erejének. Tito partizánjai között az ifjúság volt a nép szabadságjogának zászlóvivője. Bár nálunk is így lett volna. A norvég, a dán, a belga és a francia ellenállási mozgalmakban is mindenütt ott volt az ifjúság és a norvég, a dán, a belga és a francia nép büszke lehet ifjúságára. Mindezek alapján tehát meg kell állapítani, hogy nem csak az oktatás helye, épülete a fontos. Nemcsak az iskolák helyreállításával kell törődnünk, hanem azzal is, hogy kik tanítják az ifjúságot, mit és hogyan tanítanak. Azzal is törődnünk kell, hogy milyen szellemben tanítják az ifjúságot, mit adnak át a tanítók az ifjúságnak? Különösen azért kell erre felfigyelnünk, mert a fasiszta szervezkedések szálai nem szakadnak meg a diákoknál, a diákok szobáinál, hanem e szervezkedések szálait, különösen egyes iskolafajtákban, nagyon sok esetben a tanári szobákban szövögetik, bogozzák, hálózzák, a tanári szobákból jutnak el e szálak az ifjúsághoz. (Úgy van! — a baloldalon.) A fővárosnak ebben a helyzetben minden erejével szorgalmaznia kell a tanári kar gyors és eredményes átnevelését. A becsületes, igazán demokrata tanári karnak pedig biztosítani kell a megélhetését, nehogy a becsületesen dolgozó tanári kar nyomora és elkeseredése miatt ellensége legyen a demokráciának. Az ügyosztályra fokozott tevékenység vár ebből a szempontból, fokozottan kell ellenőrizni az iskolákat, hogy tényleg a főváros jó példát mutathasson mindazon iskolatípusok felé, amelyekben fasiszta szervezkedések voltak, és méltán mondhassuk el, hogy nemcsak a nevelés színvonalát tudtuk emelni, hanem a fasiszta szervezkedésektől is meg tudtuk óvni iskoláinkat. Példát kell tehát mutatnunk minden iskolatípusnak az országban. Az