Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)

fennakadás nélkül biztosítani tudnák, mégis a polgármester úr a kisipar magán­tevékenységével szemben hatalmi eszközökhöz nyúlni nem kíván és egyes pékek hatósági kenyérsütésre való kijelölésétől — amely esetben természetesen minden pék továbbra is süthetné a háziasszonyok által sütésre elkészített és hozzá vitt kenyeret — mindaddig eláll, amíg erre a körülmények közérdekből nem kényszerítik. Élelmiszerjegyek megvonása és visszaszolgáltatása. A kenyérellátási helyzetnek fent ismertetett megnehezedése szükségessé tette, hogy a közellátásügyi miniszter december második felében elrendelje a fölös liszt­készletek beszolgáltatását és az élelmiszerjegyek megvonását, vagy visszaszolgáltatá­sát egyrészt azoktól, akik kereseti lehetőségeiknél fogva előnyösebb helyzetben van­nak, mint a fixfizetésű és bérű rétegek, vagy másrészt egy havi szükségletüket meg­haladó lisztkészlettel rendelkeznek. A vonatkozó rendelet végrehajtásával kapcsolatban ismételt felszólítás után a közigazgatási Budapesten a kiosztott 910.000 élelmiszerjegyből visszaszolgáltattak 64.000, megvontak 41.000, összesen 105.000 élelmiszerjegyet. A Budapesthez csatolt 24 városban és községben kiosztott kereken 480.000 db élelmiszerjegyből vissza­szolgáltattak 29.000-et, megvontak 10.000 jegyet, összesen 39.000 élelmiszerjegyet. Mindössze tehát Nagy-Budapesten kiosztottak 1,390.000 élelmiszerjegyet, amely­ből visszaszolgáltattak és megvontak együttesen 144.000 élelmiszerjegyet. Mindezeknél a számoknál figyelembe kell venni azt, hogy kiosztásra került még a Nagy-Budapest területén kívül lakó, de Nagy-Budapesten nagyobb üzemek­ben dolgozók részére külön 50.000 db élelmiszerjegy, úgy, hogy 1946. I—III. hóna­pokra történt három havi élelmiszerjegy kiosztásnál végeredményben 1,440.000 db élelmiszerjegyet osztottak ki, amelyből megtakarításként jelentkezik a kenyér­ellátás szempontjából 144.000 db megvont és visszaszolgáltatott jegy. Január hóban tehát a közellátásügyi ügyosztálynak 1,296.000 személy kenyérellátásáról kellett gon­doskodnia. A zsiradékellátás halvány javulást mutatott, amennyiben január hónapban 14.7 waggon margarint utalt ki a közellátásügyi minisztérium a gyermekek és a pótjegyekkel ellátott dolgozók részére való kiosztásra, ezenkívül a kórházak és a hatósági konyhák legszűkösebb étolajellátását is biztosítani tudtuk a fővárosi gabona­hivatal által közvetlenül a terményhivatal útján beszerzett olajosmagvakból és tengericsírából nyert zsiradékból. Sajnos azonban a lakosság széles rétegeinek szük­ségletére az elmúlt két hónapban semmi zsiradékot nem tudtunk kiosztani és erre február hónapban sincs kilátás. A hazai cukorgyártási idény megindulásával a közellátásügyi miniszter úr januárban 20 waggon cukrot utalt ki a fővárosnak, amelyből január hóra a gyerme­keknek 15 dkg, a felnőtteknek pedig 10 dkg cukrot tudtunk jegyre kiosztani. Amint erre már december 6-i jelentésünkben rámutattunk, a hazai termelésből a cukorhelyzet lényeges javulását nem lehet várni és így februárban is már csak a gyermekek részére tudunk 15 dkg cukrot kiosztani, azonkívül a terhes és szoptatós anyák legminimálisabb szükségletét vagyunk képesek az anya- és csecsemővédelmi intézeteken keresztül biztosítani. A helyzet jelenleg az, hogy a nyári hónapokig a gyermekek részére havi 15 dkg cukorkiosztás lehetősége biztosítva látszik, hozzá­téve, hogy ezt a helyzetet esetleg lényegesen és kedvezően befolyásolhatja a külföldi, főleg UNRRA segítség beérkezése.

Next

/
Thumbnails
Contents