Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)

d) Összefoglaló jelentés az MKP kerületi szervezeteinek községpolitikai eredményeiről 1945. szeptember /. kerület. Villanyórát állíttatott fel a Déli pályaudvaron. Ugyanitt WC-t létesít­tetett. A Krisztina körút legforgalmasabb részén telefonfülkét szereltetett fel. Helyre­állította a Dísz téri óvodát (az összes ajtókat és ablakokat megjavította, vagy pótolta) és végezetül remek játszóteret készített a Horváth-kertben, padokkal, hintákkal stb. 77. kerület. Az MKP tagjai csaknem minden iskola helyreállító munkájából ki­vették a részüket. A Marczibányi téren 22 tantermet állítottak helyre s ez remek telje­sítmény volt. Igen sok munkát fordítottak azonban az Attila utcai és a Batthyány utcai elemi iskolák helyreállítására is. A háztetők még ma sem lennének készen, ha a kommunisták a legkülönfélébb eszközök alkalmazásával nem lépnek föl a cél érdekében. A kerület egészségvédelmét legfőképpen a romeltakarítás végrehajtásával szolgálták. III. kerület. A kerület kommunistái igen sok játszóteret létesítettek. Sok-sok munkaóra folyósításával gyakorolták a gyermekvédelem feladatait. Különösen szép munkát végeztek a Széli utcai, a Dévai Biró Mátyás téri és a Knur Pálné utcai játszótér elkészítésével. A kerület üzemeiben dolgozó kommunisták, de egyes magánosok is adták össze a játszóterek játékanyagát: a hintákat, bordásfalakat stb. Ezután helyre­állították a sétányokat is. A Bécsi út, Zsigmond tér, Dunapart, Újlaki tér iskoláinak helyreállítására 33 000 munkaórát fordítottak. Beszereztek 17 000 darab cserepet és újonnan elkészítettek 24 helyiséget, a felsőbb iskolások részére berendeztek egy mo­dern fizikai laboratóriumot. Elősegítették a Margit kórház helyreállítását. Kiharcol­ták a Nagyszombat utcai hurokvágány megépítését, a Lajos utcába a 7-es vülamost és a Bécsi útra az autóbuszjáratot. Százhét házban 50 lakást tettek lakhatóvá be­cserepezés útján. Több napközi otthont állítottak fel és kisürgették a Széli utcai házak befejezését. IV. kerület. A dunaparti 2-es villamos megindulása igen értékes eredménye a kerületi községpolitikusok munkájának. Ez a munka hatalmas időmegtakarítást jelent Budapest közönségének. A kommunisták orvosolták a Szervita tér 3. és 4. sz. ház lakóinak sérelmét, akik a gáz bevezetését kérték. Több család súlyos háztartási gondjait enyhítették ezzel. Ismeretes a belváros hatalmas bombázása után az ott felhalmozott rom-mennyiség. Nagyarányú és kezdeményező volt a pártnak a rom­eltakarítási munkája, de főleg az a tempó és lelkesedés, amely itt is kifejezésre jutott. V. kerület. Az újpesti rakparton a Vág utcában és a Dráva utcai kislakásokban lakók panaszok özönével árasztották el a kommunistákat. Ezek meghallgatása nyo­mán gyors elintézést nyertek; a lakásokat helyreállíttattuk. Az iskolák újjáépítésében a kerület kommunistái példaadóan kivették részüket. így helyreállították a Sziget utcai iskolát, a Pannónia utcai iskolát. Ugyancsak újjáépült és a tanítás megkezdődött az értékes munka eredményeképpen a Szt. István téri iskolában is. A kerületben

Next

/
Thumbnails
Contents