Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

Bevezetés

létszára csökkentéséért és megtisztításáért folytatott harca. Különösen az utóbbi kérdésben került rendkívüli éles vitára sor, amelyben a hangadó szerepet az FKgPből kivált Keresztény Női Tábor tagjai játszották. A B-listázás körüli harcokban közeledés jött létre az FKgP és az SZDP jobbszárnya között is, miután mindkét párt jelentős taglétszámmal rendelkezett a régi tisztviselők között, akik elvárták pártjuk védelmét állásuk megtartásában. A második fejezet által tárgyalt korszak vitáiban — bár a későbbiben is — igen jelentős helyet foglalt el a főváros autonómiájának kérdése. A felszabadulást közvetlenül követő korszakban a főváros vezetősége maga alakította ki működésének kereteit. Az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a közigazgatás újjászervezéséről még Debrecenben kiadott rendelete nem tért ki a főváros különleges jogállására, illetve annak rendezését egy később megalkotandó külön fővárosi törvényre bízta. Az új fővárosi törvény kidolgozására — bár kísérlet történt — nem került sor. A törvényhatósági bizottság működésének kezdetén, amikor még az újjáépítés égető feladatai voltak napirenden, az autonómia kérdése fel sem merült. Elősegítette ezt a koalíció kielégítő működése, a fontosabb kérdéseket sikerült pártközi tárgyalások során megoldani. A főváros önállósága szempontjából jelentős eredmény volt, hogy amíg a megyékben megmaradt a kormányzat mindenkori exponensének tekintett főispáni poszt, az ennek megfelelő főpolgármesteri tisztséget a főváros megszüntette. Az első jelentősebb összetűzések a kormányzat és a főváros között az 1945-ös választások után előállott helyzetben következtek be. A stabilizáció időszakában az adómorál a fővárosban kedvezőbben alakult, mint a vidéken, így az állam kénytelen volt a korábbinál nagyobb mértékben igénybe venni a főváros adóbevételét. Ellentét keletkezett a főváros első stabil költségvetésének jóváhagyása kapcsán is a szigorúbb takarékosságot követelő belügyminisztérium és a városvezetés között. Mindezek következtében a főváros fórumain egyre gyakrabban hangzott fel az autonómia védelmének tetszetős jelszava, amelyet elsősorban az FKgP-ből kizárt és a Sulyok-, majd Pfeiffer-féle pártot alkotó törvényhatósági bizottsági tagok képviseltek. Az autonómia kérdésében a múlthoz képest fordított helyzet állt elő. A főváros autonómiájának védelme korábban a liberális-demokrata polgárság követelése volt a konzervatívreakciós kormányzattal szemben, míg a felszabadulás után a kifejezetten burzsoá irányzatok képviselték a balra erősödő, a szocializmus felé haladó népi demokratikus kormánnyal szemben. A második fejezetben közölt iratokkal azt a küzdelmet is meg kívántuk világítani, amelyet a városháza és a városi élet más fórumain kívül a főváros baloldali munkástömegei folytattak az országos politika alapvető kérdéseinek eldöntéséért és amelyek végső soron döntöttek a főváros sorsáról is. E küzdelmek fo területei egyrészt azok a tömegakciók, tüntetések, nagygyűlések voltak, amelyeken a budapesti munkásság gyakran több százezer fővel tett hitet a népi demokratikus forradalom mellett. De a harci terület közé sorolhatók a gyárak, az üzemek, a termelés színterei, ahol a budapesti munkásság az infláció szenvedései közepette is teljesítette kötelességét. 1947-ben a gazdasági téren elért eredmények — a stabilizáció, a nagybankok államosítása, a tervgazdálkodás bevezetése — a jobboldali-polgári politikai erők széthullásához, majd az 1947-es országgyűlési választások következményeképpen a koalícióból való kiszorulásához vezettek. Az 1947-es évben a munkásegység fenntartása mellett átmenetileg megerősödtek a szociáldemokrata pártban is a jobboldali