Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

ban szokásos uzsora őrlést véve alapul pedig 1162 K.-ért:/ mindezek nyomán min­denféle oly hangok hallhatók, hogy ez, — ha nem követi nyomon az általános fizetésrendezés, a tisztviselői kar és a középosztály szándékos megnyomorítására és a keresztény magyar irányzat egyetlen, igazán meggyőződéses támaszának letörése. Sok ingerült beszéd „paraszt diktatúrát", mások „politikus diktatúrát" emlegetnek. A rendeletnek politikai kihatásai várhatók. A munkásság hangulata hasonló módon nyilatkozik meg. Mindeddig munkásvillamosokon nem mertek tisztek jelenlétében erősebb kife­jezéseket tenni, de a jelentések szerint, újabban, mintha egyenesen a tiszteknek beszél­nék, nyíltan tárgyalják, hogy a gabona áremelése megbuktatja a jelen rendszert. A kereszténysocialista propagandisták kétségbeesve beszélik, hogy mily katastrophális lökést adott a kormány e tette a keresztény socialistáknak. „Látjátok,, a keresztények csak ezt a nyomort tudták adni!" megjegyzések gyakrabban hallhatók. Mindgyakoribbak a kijelentések a munkások részéről a villamosokon, hogy már csak rablás és lopásból lehet megélniök, mert már béremelés sem segíthet ilyen árdrá­gítás mellett rajtuk. Elkeseredett hangok főleg a 28, 34, 37 villamosokon hallhatók. 2. A „Club kávéház"-i esettel 3 kapcsolatban, Mattyasowszky főkapitánynak nyilatkozatát, melyek a „Világ", „Neues Pester Journal"-ba jelentek, megütközést kelt és sokan, szinte nem hisznek annak hitelességében. E nyilatkozat, ama formába, melybe megjelent, azt a látszatot kelti, mintha a terjesztett fehér terror híreknek hivatalos helyről jövő megerősítése lenne — éppen ezért kárhoztatják, hogy a censura ilyen nyilatkozatokat átengedhet. Az újságok eme célzatos és kiélezett kommentárjai miatt, mellyel a Lipót körúti 4 eseményeket tárgyalják, a közönség körében mindjobban felkeltik azt a gyanút, hogy a tettesek tisztek voltak. 3. A „Nemzeti Újság" a 100 % tarifa emelést 5 örömmel üdvözli. Hogy erről mennyire más véleményen van a keresztény lakosság, jellemzők azok a kifakadások, melyek a lapra mutatva kijelentik: „Ezt se veszünk többet." A városi lakosság nagyon fél, hogy egy általános áremelkedés követi a tarifa­emelési rendeletet. 4. A vasmunkások tegnapra jelzett, Kálvária téri 6 bizalmas gyűlése, ismeretlen okból, — valószínűleg a felfedés folytán — elmaradt. 5. Az újpesti pamutgyár munkásai, az ősszel még szinte valamennyien social­demokraták voltak. Lassanként közibük helyezkedett egy pár keresztény socialista s oly sikerrel agitált, a Keresztény socialista párt részére, hogy 68 munkás kivételével, valamennyit 3. A Club Kávéház az egykori Lipótvárosi demokrata — liberális beállítottságú polgárság kedvelt találkozóhelye volt. (Ma: XIII., Szt. István krt. 16. Helyén a Matróz bár van.) Az Ébredő Magyarok Egyesületéhez tartozó szélsőjobboldali személyek kávéházak ellen intézett sorozatos támadásaik folyamán, 1920. júl. 27-én a Club Kávéházat is megtámadták. A merénylet követ­keztében Dr. Varsányi Géza ügyvéd életét vesztette s nyolcan megsérültek. A hivatkozott főkapitányi nyilatkozat a rendőri nyomozás korlátairól, a merénylők elleni fellépés akadályairól tartalmazott homályos kitételeket, amelyeket a dokumentum következő soraiban tárgyalt módon lehetett értelmezni. 4. Ma: XIII., Szt. István krt. 5. A közlekedési vállalatok viteldíjemelése. 6. Ma: VIII., Kulich Gyula tér.

Next

/
Thumbnails
Contents