Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

tettkészsége mellett legyen meg az alkotó képesség is és ne ismétló'djék meg a forradalom tapasztalata, hogy amikor erős megalapozott egyéniségekre lett volna szükségünk, kalandorok ültek a nyeregbe, akik a rombolásban tombolták ki tettkészségüket. Az alkotásra elismerem, sokkal nagyobb szükség van, mint valaha és ha Önök visszautasítják a mi segítő kezünket, a főváros nem fogja ezt megtenni, nem fogja visszautasítani azt. Hozzálátunk a főváros felépítésének munkájához az Önök vonakodása dacára is. Tisztességgel, becsülettel fogjuk teljesíteni kötelességünket. De kérdeznem kell, hogy nem találhatnánk-e megértést, egy találkozását a lelkeknek, amidőn veszedelemben az ország, veszedelemben a főváros, amidőn soha komolyabb dolgokról komolyabb időkben, komolyabb szót váltani nem volt módunkban, mint ma, amikor országunkat megfosztották területünknek nagy részétől, és termelésünk forrásától és néhány millió magyartól. Tisztelt közgyűlés, amikor minket arra akarnak kárhoztatni, hogy egy ezeréves múlttal szakítsunk, amikor ennek a nyomorra ítélt országnak egy még nyomorultabb fővárosa van, amelyben pang minden kereskedelem, ipar, amelyben a tisztességes munka nem talál megélhetést, ellenben kétes üzletekkel gyanús vagyonokat harácsolnak össze, akkor, mélyen tisztelt községi párt, ne találjunk mi megértést arra, hogy egymás szemébe nézzünk komolyan ezekben a súlyos pillanatokban és ne kérdezzük, hogy ki tudjuk-e kerülni a közeledő végzetet? És akkor, tisztelt Közgyűlés, a mi ezeréves történelmünk tapasztalataiból azt látjuk, hogy már sokszor megcsonkították ennek az országnak a területét, de akkor is tovább élt a haza a lelkekben mindaddig, amíg a régi határok közt ismét fel nem támadt; amikor azt látjuk, hogy a lehanyatlás és visszavonás korszaka után mindig jött egy időszak, amelyben a hazafiasságban egyesült munka és becsület a mélység mélyéből is fel tudta rántani a magyart, akkor ne tudnók most megtalálni azt a módot, amely az ellentétek ideiglenes félretételére a közös nagy feladatok közös megoldásának megkísérlésére vezet? Tisztelt Közgyűlés! A meggyőződésem, a hitem az, hogy soha egymáshoz közelebb nem voltunk. Nem kell egyéb, mint hogy valamennyien levessük magunkról azt, ami gyarló, egyoldalú, ami a nemzet érdekeivel ellenkezik és egyesüljünk abban, hogy a rend, a becsületes munka és a meg nem alkuvó hazafiság jegyében próbáljunk egy mintaállam lenni, amely a szomszédos züllött erkölcsű, züllött politikájú államok között a magyar eszmének, de egyúttal — amint Önök mondják — az emberiség, igenis, a keresztény emberiség el nem pusztítható mentsváraként szolgáljon a még messziről, de már hallhatóan dübörgő veszedelem ellen. Meg vagyok győződve, hogyegyesülünk munkában, becsületes hazafiságban, ha kivetjük magunkból azokat, akik hazafiatlanok, henyék, becstelenek, viszont semmi ok arra, hogy kirekesszük magunk közül azokat is, akik ezeknek az elemi követelményeknek minden tekintetben megfelelnek, akkor arra nincsen sem faji, sem felekezeti ürügy, amely arra késztetne minket, hogy a nemzeti újjáépítés nagy munkájából kirekesszünk valakit, aki azon hazafias becsülettel dolgozik, akkor azt kell mondanom, tisztelt közgyűlés, hogy el kell hallgatnia minden egyoldalú felfogásnak, amely azt hiszi, hogy a hazának csak egy oltáron lehet áldozni és el kell hallgatnia annak a felfogásnak is, amely azt hiszi, hogy az örök nemzeti eszmével nem lehet összhangba hozni a demokratikus haladás megvalósítását. Akkor azonban, mélyen tisztelt többség egy kérdést kell tennem, amely megértő választ kér.