Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

Sőtér István: Búcsú a Vártól 1945. február. A régi Vár, ahol évekig éltem, szemem láttára semmisült meg, színesen és színpadiasan, tűz és vas önkívületében. Ma már úgy gondolok vissza azokra a napokra, mintha nem is én magam lettem volna részesük s inkább valami barátom elbeszéléséből ismerném történetüket — azét a márciusi vasárnapét, mikor ablakomon kitekintve, pirosgalléros testőröket láttam, szuronyosan a kicsiny tankokon (egész éjszaka hangos volt az Úri-utca: a Nádor laktanyát ürítették ki a németek számára), s látom az októberi hajnalt, mikor végig a Tárnok utcán, hosszú sorban vonultak fel a tankok, libasorban, mint valami parádén, hogy a Dísz-tér sarkán két páncéltörő ágyú elég lett volna ellenük — amolyan propagandafelvonulás volt a lakosság „impresszionálására", feketeruhás, géppisztolyos pártkatonákkal, lovaglóülésbe az ágyúk csövén s látom a januári havas utcát: a járdán a tábori telefonvezeték piros huzalai, a fehér templomtorony mögött sötétkék az ég s a királyi palotából most indul „bevetésre" a raj, az Olasz-fasor környékére: öreg, magyar bakák, mint valami gyakorlaton, kipucolt bakanccsal, de silány felszereléssel, lassan, gondterhesen, s látom a februári délelőttöt, fehér zászlók és olvadó havukat zuhatagként alábocsátó ereszek megkönnyebbülésében, ezt a vidor és zengő délelőttöt, háttérben a Hűvösvölgy felé távolodó tüzérségi tűzzel, mikor kicsapódott a Batthyány-palota kapuja — a nyilas parancsnokságé, melynek lakói csak éjszaka merészkedtek elő, a napot odahaza töltötték, ideges tétlenségben: géppisztolyukkal pontosan kilőtték a falra akasztott perzsaszőnyegek mintáit — s a kitárt kapun a térre vonult, hármas sorokban, hátukon hatalmas batyukkal a feketeruhások csapata, mint valami svábbogár-sereg, hogy besoroljon a német hadifoglyok közé, kik a Dísz-tér roncsai közt vártak elszállításukra. Napról-napra pusztult az öreg Vár, jeges éjszakákra emlékezem, melyeket tűzvészek fénye világított be, a minisztériumoké, s körös-körül magnéziumos fehérséggel szikrázott a tér, mely a különös megvilágításban kisebbnek és valósággal teremszerűnek látszott, közepén a romantikus honvédszoborral, s körülötte a sírokkal, a napról-napra szaporodókkal s roncsolt szobánk tárgyai is új életre kaptak, a tört ablaküvegek szeszélyes cikk-cakkjai, a redőnyök párhuzamos, recés mintái mögött, míg odakünn a tűzvész arabeszkjei

1 vontak arany rácsot a pusztuló paloták fekete .kőteste elé. De láttam ezt a teret nappal is, mikor a visszavonuló csapatok autói rekedtek meg benne, hatalmas, emeletnyi teherautók és zsákmányolt magánkocsik s tehetetlenül, zihálva, vergődve, tolatva várták a repülőbombát, mely negyedóra alatt lángok és robbanások zsúfolt medencéjévé változtatta a teret s másnap reggel feketévé és vörössé aszalt roncsok bozótja borított mindent. A légitámadások után finom barna szőnyeg fedte az utcákat, a háztetőkről letépett cserepek, gerendaforgácsok vékony pora, melyben véres lócsontok hevertek — éhező ostromoltak faragták le róluk a húst. De látom a kocsiút közepén fakadt forrás vékony, fénylő vizét is, 1. Szeszélyes díszítései.