Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

Már besötétedett. Újabb pihenőnél haditanács: hol helyezkedjünk el éjszakára. A rendőrparancsnok nagybátyjához vezet. A lakás egyik szobájában belövés, a többiből is eltanácsolnak. Rosszkedvűen szedjük újra sátorfánkat: kihalt a magyarokból a vendégszeretet, sőt az irgalmasság fáradt vándorokkal szemben? Elkeseredés. Felsóhajtok: vezess új útra Lucifer. — Sándor Pál veszi át a vezérlést. — Sándor-utca, Rákóczi-tér. Romhalmazokon kelünk át. Ha van még járó-kelő az utcákon, barátságtalan, gyanakvó tekintettel mér végig és tovasiet, nehogy megszólíthassuk. Déryutca. — Bérkaszárnya második emeletén szegényes kétszobás lakásban laknak új vezetőnk jobb napokat látott hozzátartozói. Boldogan fogadnak s versengenek benne, ki tud nagyobb áldozatot hozni, hogy minket elhelyezhessenek. Nagy a kontraszt az előbbi fogadtatás és a mostani között. A Carol hátizsákjából előkerülő ennivalónkból is csak nagy unszolásra fogadnak el valamit ezek a derék emberek. — Furcsa, — de kimerültségünk percek alatt múlóban a fűtött szobában; persze nagy beszélgetés az egymást rég nem látott rokonok közt, — félrevonulok a díványból, karszékekből összerakott hármas fekvőhely egyik sarkában, még rágyújtok egy cigarettára s végiggondolom mai napunkat, melynél fárasztóbbat az első világháború négyéves katonai szolgálata alatt sem igen szenvedtem végig s most persze több mint negyedszázaddal öregebben, — Amint Csepelről először pillantottam meg Pestet, Kazinczy elragadtatott hangulata jutott eszembe, melyet szép útleírásában: „Pestre"

3 üt meg. Nekünk elragadtatás helyett legfeljebb kétségbeesés jutott osztályrészül. De nem hagyjuk magunkat. Erősen ökölbe szorítom a kezemet, lesz ez még máskép is. — Már félálomban, melyet egy-egy robbanás szakít meg, akaratom ellenére tovább működő agyam mozaikszerűen varázsol befelénéző, fáradtságtól égő szemeim elé emlékezésképeket. Nagyanyám gyakran beszélte, hogy a Duna jegén bálokat rendeztek: most hídroncsok között hullák úszkálnak a jégtáblákon. — Jókai, gondolom a „Mégis mozog a föld"-ben írja le egy színésznő csónakátkelését a zajláson keresztül: most jókedvű és zajos orosz katonákkal keltünk át kompcsónakunkban. — Ünnepségek díszfelvonulásain vettem részt még nem is oly rég egy virágzó város lüktető életében: most füstös házmaradványok között kerülgettünk emberi hullákat, állati tetemeket s ha élővel találkoztunk, elfordította rólunk ijedt tekintetét. — Madách eszkimója

4 leborul a váratlan vendég előtt: minket kitessékel úri honfitársunk. — És a legszomorúbb, hogy mindezeknél a gyászos képeknél feketébb, kétségbeejtőbb a valóság. Február 12. Reggel látogatás a városházán. A Városház-utca egyik hókupaca alól egy hulla keze nyúl ki fenyegetően. A polgármesteri előszobákban és fogadóteremben tolongó embertömegen alig tudok átvergődni. Percek alatt híre fut, hogy megérkeztem, s régi barátok borulnak a nyakamba. Olyan időket élünk, hogy váratlan és ritka öröm ismerősöket épségben viszontlátni. Jól esik a viszonzott szeretet. Csorba János polgármester szép, ősz feje fáradtan fordul felém, egyik ember a másiknak kezébe adja a kilincset, percenkint szól a telefon. Röviden beszámolok és már meg is történt a Budai Közigazgatási Kirendeltség vezetésével való megbízatásom. Új stílus: a polgármester maga diktálja gépbe a rendeletet; azelőtt hosszú tárgyalások, 3. Kazinczy Ferenc: Pestre. 4. Madách Imre: Az ember tragédiája c. drámai költeményében az emberiség süllyedését megjelenítő XIV. (Az eszkimó-világ) szín.