Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

hogy miért kell nálunk például cukorjegy, amikor nekünk van a legnagyobb cukortermelésünk és azonkívül a cukortermelés szinte korlát nélkül fokozható: ennek minden belső' előfeltétele megvan. A jegygazdálkodásra áttérve, ennek a gazdálkodásnak a legnagyobb bűne az, hogy nem a termelési vagy a raktári készletek alapján történt az adagolás, mert ha a meglevő készletek alapján történt volna ez a kiosztás, ez az adagolás, akkor nem volna szükség arra a borzalmas sorbaállásra, arra szörnyű rendszerre vagy rendszertelenségre, amely ismét a szegény asszonyt, a háztartásvezetőt és kenyérkeresőt sújtja egyformán. Ha a készletek alapján megfelelő adagolás történt volna, akkor nem kellene a proletár asszonynak napokat sorbanállnia addig, míg végre egyetlen jegyére kiszolgáltatják az adagot. Három-négy-öt-hat- sőt többtagú család részére félnapos sorbaállás után kiadják az egy vagy két jegyre való adagot és a többiért vagy elölről kell kezdeni a sorbaállást, vagy pedig bele kell nyugodni abba, hogy az a jegy elvész és pótolhatatlan. Néhány nappal ezelőtt hivatalos helyről azt hallottam, hogy például Budapest összes zsírszükségletének csupán 30 százalékát juttatták el az elosztószervekhez. Ennek a következménye azután az, hogy a protekciónak, az összeköttetésnek mértékétől függ az, hogy a papíron, az adagolás szerint neki járó mennyiségből ki, mikor és mennyit kap és ebben a rendszerben vagy rendszertelenségben kialakul az a cserekereskedelem, amelyben az áru boldog birtokosai egymás között szétosztják a rendelkezésre álló készleteket és a kiadagolásért sorban állók részére már semmi sem marad meg. Ebbe a csereüzletbe éppen a legszegényebb réteg nem kapcsolódhatik bele, hiszen neki nincs csereértéke, neki nincs csereáruja, amelyet ezért vagy azért a jegyáruért felajánlhatna. Azonkívül nem is vásárolhat a jegyre adagolt zsír helyett például más, nem jegyre adagolt zsiradékot, cukorpótlásra szolgáló egyéb édesítőt, vagy pedig nem fizetheti meg a cukorért a magas árakat. Lehet ma kapni cukrot 2—2,40— 2,60 pengőért kilónként, de az nem a szegény ember háztartása részére vásárolható meg. Nullás liszt is van amennyit akar az ember, a zugforgalomban szinte kínálják, de annak megvételére a rögzített bérek folytán nem kerülhet sor. A szegény asszony konyhájának ellátását rendkívüli módon megnehezíti az is, hogy az utóbbi időben zsírt zsírjegyre csak akkor adnak neki, ha húst is vásárol. A szegény asszony egész heti hússzükséglete alig néhány deka. Ha tehát ő többször kénytelen a zsírért sorban állni és a zsírvásárlásra odaállni, ha minden alkalommal nem vásárol húst is, amire neki szüksége nincs és amit megfizetni nem tud, a zsírjegyét sem váltják be. KN. 1939—1944. IX. K. 547. o.