Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)
a józsefvárosi keresztény nemzeti pártot 13, a józsefvárosi nemzeti demokrata pártot 10 és a VIII. kerületi nemzeti középpártot 1 tag képviseli. Végeredményben a szavazatok aránya a kereszténypárt és a többi párt között 167 : 73. A községi választáson megválasztott kereszténypárti fó'városi bizottsági tagok szerdán délután Szmrecsányi György nemzetgyűlési képviselő, a nemzetgyűlés alelnöke elnöklésével értekezletet tartottak a Sas-körben. Az értekezlet egyhangúan kimondotta, hogy az összes kereszténypárti községi képviselő tagok egységes pártba tömörülve fogják irányítani a fővárosi politikát. A párt neve: keresztény községi párt. Elhatározták, hogy addig is, amíg elnökséget választanak ideiglenes elnök fogja intézni az ügyeket; erre a tisztségre közfelkiáltással Szmrecsányi Györgyöt választották meg. 1 Budapest új törvényhatósági bizottsága. Budapesti Hírlap 1920. júl. 15. 25. Sipőcz Jenő kormánybiztos beszéde a törvényhatósági bizottság alakuló közgyűlésén 1920. július 28. Innen-onnan két éve van annak, hogy e teremben az utolsó törvényes szó elhangzott, hogy itt e teremben az utolsó törvényhatósági közgyűlés megtartatott. Ez az elmúlt két év telve van kínos szenvedéssel, súlyos megpróbáltatással. Ennek az első fele a forradalmak idejére esik, ezek a forradalmak végig gázoltak hazánk ezer év óta megszentelt törvényes intézményein, félredobták alkotmányunkat, lábbal tiporták törvényeinket, míg végre azután a bitorló hatalom, a vörös rémuralom szennyes fertőjébe süllyedt. Ez alatt az idő alatt természetesen a főváros alkotmánya sem maradt megkímélve, eleinte csak megcsonkították ezt az alkotmányt, később azonban teljesen elkobozták, sőt a fővárosnak jogi személyiségét is teljesen megszüntették. Az elmúlt két évnek másik fele a jogfolytonosság helyreállításának idejére esik. Az egész országban a jogfolytonosság, szinte egy csapásra helyreállhatott, egyedül a fővárosban nem ment ez a folyamat olyan könnyen végbe; itt bizonyos akadályok álltak a jogfolytonosság helyreállítása elé. Ennek oka az volt, mélyen tisztelt bizottság, hogy a forradalom, amely éppen a fővárosból fakadt, viszont a fővárosra feküdt rá legjobban a maga bitorolt hatalmának teljes erejével, úgy, hogy itt a politikai és közjogi viszonyok annyira összekuszálódtak, hogy a jogfolytonosság rögtöni helyreállítása akadályokba ütközött. Ennek volt a következménye az is, mélyen tisztelt bizottság, hogy az akkori törvényes intézményeket nem lehetett változatlan alakban ismét életbeléptetni, hanem 1. A Keresztény Községi Párt 1920. júl. 21-én tartott alakuló gyűlésén a párt elnökének Wolff Károlyt, alelnökének Csilléry Andrást és Usetty Ferencet választották meg.