Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

nyilatkozatot, amelyben a következőket mondta (olvassa): „Bizonyos, hogy minden áremelés az életnívó leszállításával jár, ami ellen nem lehet és nem is szabad állandó munkabéremeléssel a kereslet és kínálat kialakult helyzetének egyoldalú megváltoztatásával védekezni. A kormányzatnak csak az hivatása, hogy a legkisebb jövedelmek vásárló erejét, a legszegényebbeknek az életszínvonalát lehetőleg változatlanul fenntartsa. Ebben az irányban pedig letagadhatatlan tény, hogy az 1935-től kezdődően gyors egymásutánban megvalósított különböző szociálpolitikai törvényalkotások, a minimális munkabér, a megszabott munkaidő stb. segítettek. Lehet, hogy az utolsó néhány hónapban a kivívott előnyök egy részét felemésztette a drágaság, viszont mindenkitől lemondást követelnek a rendkívüli viszonyok, amelyeknek súlyát lehetőleg igazságosan és arányosan viselnie kell minden ma élő embernek." Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy mindenkinek viselnie kell a terhét azon a helyen, amelyen áll. De tagadom, hogy állami érdek volna az, hogy az inflációt kizárólag a dolgozó néposztályok még nagyobb sanyargatásával lehessen feltartóztatni. Nem fogadhatom el azt az állítást, hogy mert az inflációt el kell kerülni, ebből a célból a munkabéreket olyan nívón kell tartani, amely nem felel meg a munkások életkörülményeinek, annak a nehéz munkának, amelyet végezniök kell. Ha ma szabadság volna ebben az országban az egész dolgot nem kellene idehozni a Ház elé. A munkások szervezettségükkel tudnának magukon segíteni és a dúsan kereső vállalkozóktól tudnának maguknak megfelelő munkabéreket kivívni. A helyzet azonban az, hogy, amint mondottam, a gyárak ma katonai felügyelet alatt állnak, a munkásság keze-lába meg van kötve, moccanni nem tud, bérjavítást nem tud kieszközölni és az egyetlen hely, ahonnan valamit remél, a munkabérmegállapító bizottság. KN. 1939—1944. VI. K. 247—248. o. 227. Minisztertanácsi vita és határozat a légvédelmi létesítmények kiépítésének elhalasztásáról 1940. július 12. A honvédelmi miniszter úr

1 felveti a minisztertanács előtt azon kérdést, akarunk-e komoly légvédelmet csinálni, vagy nem. Varsóban csak 3 komolyabb óvóhely volt. Helsinkiben beváltak az óvóhelyek. Ha most jönne ellenünk komoly légitámadás, úgy ma már késő nekilátni nagyszabású és komoly óvóhelyek létesítéséhez. Feltéve, ha rendelkezésre állana szükséges ember és anyag, akkor is komoly légvédelem létesítésére 1 vagy másfél év volna szükséges. 4 héten belül praktikusan semmit sem lehetne csinálni. A miniszterelnök úr

2 rámutat arra, hogy egy sürgős terv végrehajtása feltéve hogy rendelkezésre áll ember és anyag, 1 vagy másfél évre volna szükség, komolyabb légvédelmi 5 évre előirányzott terv tudná csak megvalósítani azt, hogy 20-nál több 1. Bartha Károly. 2. Teleki Pál.