Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

Ennek az akciónak végzésére a Csoportbizottság elnökéül Ő Eminenciája dr. vitéz József Ferenc főherceg úr őfenségét, illetőleg a női vonalon Anna királyi hercegasszony őfenségét kérte fel. A központi Csoportbizottság szervezeti szabályzatát az Elnöki Tanács 8 1937. évi december hó 10-én tartott ülésén elfogadta. Miután a Csoportbizottság alapjai ilyenképen le voltak fektetve, elindítottuk az akciót. Kérésünkre O Eminenciája a miniszterekhez, a parlament két háza elnöké­hez, a legfőbb bíróság elnökeihez, Budapest Székesfőváros főpolgármesteréhez és polgármesteréhez, a Legfőbb Állami Számvevőszék, a MÁV, a BSZKRT elnök­ségéhez, illetőleg igazgatóságához, az egyetemek rektoraihoz, a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsához, Pest megye főispánjához és alispánjához külön levelet volt kegyes intézni, amelyben felkérte a legfőbb hatóságok vezető funkcionáriusait ennek az akciónak támogatására. Mindenünnen meleghangú, készséges válasz érkezett. A Csoportbizottság feladata, hogy a hivatalok, testületek, gyárak, vállalatok, társulatok, esetleg egyesületek szerint — testületi alapon — nyerjük meg a lelkeket az Eucharisztia és a Kongresszus számára. Erre kétségtelenül jobban figyelnek fel. A Csoportbizottság működésének célja kettős: A) Közelebbi célja: elsősorban a budapesti és budapestkörnyéki katolikus hívők (férfiak és nők) lelki előkészítésének és a Kongresszuson minél nagyobb tömegek­ben való részvételének hivatáscsoportonkénti megszervezése. Ennek az akciónak azután — a lehetőség szerint — az egész országra, főként a nagyobb városokra való kiterjesztése. Éspedig 5 pontban: 1. A Kongresszust megelőzőleg csoportonként három este eucharisztikus konfe­renciabeszédek rendezése, melyek a negyedik napon közös szentáldozással végződ­nek. Ezen a háromnapos konferencián és szentáldozáson az illető csoport legfőbb katolikus tisztviselői is példaadólag vegyenek részt. Magán a Kongresszuson való részvétel megszervezése: 2. A május 27-én, pénteken a Hősök terén tartandó férfiak éjtszakai szentség­imádásán és azt követőleg az éjféli szentmisén és szentáldozáson való részvétel; illetőleg ugyanazon este Budapest 13 templomában tartandó női szentórákon való részvétel. 3. Május 29-én, vasárnap a legátusi szentmisén 9 és közös szentáldozáson. 4. Az ugyanaznap délután a 4 órai szárazföldi eucharisztikus körmeneten való részvétel. 5. A kongresszusi jelvény terjesztése és viselése. A minisztertanács 449/M.E.I. sz. határozata alapján a minisztertanács tudomásul­vette azt, hogy a miniszterek ezeken a csoportkonferenciákon és kongresszusi főbb ünnepségeken és a Szent István jubileumi év megnyitásán való részvételt a katolikus tisztviselők figyelmébe ajánlják. B) Távolabbi cél: Az egyes hivatáscsoportokrói, különös tekintettel a vezető­8. A kongresszus előkészítésében és bonyolításában résztvevő szervezetek és egyesületek vezetőiből, ül. kiküldötteiből álló testület. 9. A budapesti eucharisztikus kongresszus pápai legátusa Eugenio Pacelli bíboros volt, akit 1939-ben; elődje halála után, XII. Pius néven koronáztak pápává.

Next

/
Thumbnails
Contents