Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

1934. évi február havában Bódi Károly felkérésére vállalkozott a kommunista szervezkedési bűncselekmény miatt letartóztatásba került rákoscsabai foglyok segé­lyezésére és Bódinak ő ajánlotta a Vörös Segély vonalára segítő társul Ladics Margi­tot. Ladics Margitot 40 pengővel látta el, hogy 5 pengőnként ossza ki a foglyoknak. 1934. évi április és május havában még két ízben adott Schönmann Júlia Ladics Margitnak 80—80 pengőt, amit Schönmann utasításához képest 8—8 pengőnként kellett szétosztania és megnevezett foglyoknak vagy hozzátartozóinak. A Vörös Segély Központi bizottságtól ruhákat kapott szétosztásra, sőt Péter nevű ismerőstől pénzt is kapott ruha vásárlás céljából a megbízásnak ő eleget is tett. 1934. évi május 30-án, amikor értesült arról, hogy a csendőrség Luttenberg Tihanyi Ernőt letartóztatta, Luttenbergnét és az ott lakó Fekete Bélát figyelmeztette erre, s utóbbit felkérte, hogy a háznál levő kommunista sajtótermékeket csomagolja össze és vigye biztos helyre. Bódi Károly útján üzenetet küldött Sinkovics Istvánnak, hogy a Kommunista Pártból keresik és menjen Kőbányára találkozóra. Ladics Margit 1933. év őszén egy Szabó József nevű egyén felhívása folytán vállalkozott Vörös Segély bélyegek eladására. Majd rendszeresen találkozott Szabóval aki jelszavas találkozón összehozta a Nemzeti Színház előtt egy „Pista" nevű férfival. E férfi Vörös Segély bélyegekkel, újságokkal és röpiratokkal látta el, amelyeket ő Szabónak adott le. 1933. szeptember elején Bódi Károly felhívására vállalkozott a kommunista szervezkedési bűncselekmények miatt letartóztatásba került fogoly hathatósabb támogatására, illetve e célra pénz gyűjtésre és az adományok közvetítésére. Bódi Károlytól több ízben kapott pénzt, amit postán küldött Baksa József fogolynak, és Szekeres Pálné útján Szekeres Pál fogolynak. Bódi Károlytól Vörös­segély bélyegeket és újságokat is kapott azzal, hogy azokat Szabó nevű ismerőseihez juttassa el, aminek eleget tett. 1934. márcziusától kezdve már Bódi Károly kikapcsolásával Schönmann Júliá­tól kapta a Vörös segély pénzeket, amiket az utasításnak megfelelően el is küldte a foglyok — illetve hozzátartozóik részére. 1934. elején megismerkedett egy Rózsi nevű nővel a gyűjtőfogház előtt, kiről később tudta meg, hogy Németh Mihályné .Némethnét is több alkalommal Vörös segély újságokkal látta el. Fekete Béla 1922. évben egy Kis nevű fiatalember felszólítására lépett be a Buda­pest Ferenczvárosi Kommunista párt Vörös segély bizottságába, s ezután körülbelül 30 esetben kapott tőle V.S. bélyegeket, amelyeket ő eladott ismeretlen embereknek a hatósági munkaközvetítőben, s a befolyt pénzt a vörös segély bizottságnak számolta el. E tevékenységet 1932. évtől 1934. év május végéig folytatta. Bódi Károly, Schönmann Júlia, Ladics Margit, és Fekete Béla vádlottak cselek­ménye kimeríti az 1921. évi III. t.c. 1. §-ának második bekezdésében meghatározott, az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására és megsemmi­sítésére irányuló vétség törvényi ismérveit, mert e vádlottak bekapcsolódtak a kom­munisták magyarországi pártja keretébe tartozó vörös segély akcióba, amely arra van hivatva, hogy az államellenes (kommunista) cselekmények miatt letartóztatásba került kommunista párt tagokat és azok hozzátartozóit különböző támogatásokban részesítsék. E segítések, amelyek részint anyagi (pénz-, ételnemű, ruhákat) részint

Next

/
Thumbnails
Contents