Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)
el, kiköltözés volt tényleg 146 — ez azonban nem azt jelenti, hogy kényszerkiköltözés —és foganatosíttatott ítélet összesen 46. De amikor ítélet foganatosíttatott is, a miniszteri biztos 1 mindig úgy járt el, hogy feltétlenül gondoskodott valamiképpen lakásról. A lakások kétfélék, jobbak és kevésbbé jók. Elismerem, hogy sok lakás kevésbbé jó. Azokba — amint ők nevezik — a tűrhető lakásokba helyezik el különösen azokat, akik mégis valamiképpen tehetősebbek és nem végső ínségben és szükségben vannak. Azután vannak szükséglakások. Ezek persze gyengébbek. De előfordulnak esetek, amikor mi magunk is kénytelenek vagyunk hozzájárulni a kilakoltatáshoz. Körülbelül 5—8 esetben van naponta ilyen kilakoltatás. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy vannak visszaélések ezen a téren is, és vannak esetek, amikor egészen biztosan tudjuk, hogy az illető abszolúte nem akar eleget tenni kötelezettségének, nem akar fizetni. Mint minden téren, a karitatív téren is úgy van, hogyha akciókat hajtunk végre, tapasztalunk bizonyos visszaéléseket. Ezekből a visszaélésekből azonban mi abszolúte semmiféle konzekvenciát nem akarunk levonni, mert magától értetődő, hogy amíg emberek vannak és nehéz viszonyok vannak, mindig lesznek ilyenek, akik vagy renitensek, vagy nem jóakaratúak. Ebből természetesen reánk nézve nem következik semmi más, csak annyi, hogy kötelesek vagyunk mindent elkövetni, amit emberileg el lehet követni, hogy gondoskodjunk az emberekről. Ami igen t. képviselőtársam felszólalását 2 és a miniszteri biztos működését illeti, úgy méltóztatott felállítani a dolgot, mintha én valóban szívtelenebb lennék, mint elődöm volt 3 . Lehet, hogy én nem tudok minden tekintetben olyan lenni, hogy azt mutassam, hogy tulajdonképpen mi minden van az én szívemben és nem tudok semmiképpen tüntetni azzal, ami szívemben van a szegény emberekkel és az ő viszonyaikkal szemben, biztosíthatom azonban, hogy egy mákszemnyivel sem vagyok szívtelenebb és semmivel sem járok el szívtelenebbül. Én a miniszteri biztost eddig is hetenként hallgattam meg ezekben a lakásdolgokban. A miniszteri biztost utasítottam és ismételve utasítani fogom, hogy most, mivel annyira nehezek a viszonyok, de különösen december hónapban, az abszolút lehetőség szerint mindent kövessen el, hogy senki lakásából ki ne tétessék, hacsak nem renitenskedő az illető; ahol egészen világosan látja, hogy rosszakarattal áll szemben, vagy pedig ha kitétetik, a miniszteri biztos az ő hatáskörén belül intézkedjék arról, hogy valamiképpen hajlék alá kerüljön. Jelenleg is körülbelül 36 000 ember lakik állami intézményekben és állami telepeken. Természetes, hogy ezek a lakások szűkösek és nem jók és nekem a szívem fáj, amikor látom az egyes lakásokat, mégis azt kell mondanom, hogy nagy szó az, hogy mi 18 telepen körülbelül 36 000 ember számára mégis a szükséges lakást fenntartjuk. Én átírtam a pénzügyminiszter úrhoz, hogy ezeket a lakásokat gyengéknek tartom és minél előbb, sürgősen kijavíttatni kívánom. Ami a többi eljárást illeti, mielőtt képviselőtársam hozzám kérdést intézett volna, már napokkal ezelőtt átírtam a fővároshoz és erről módjában lesz meggyőződni, mert az én átiratom kell, hogy ott KN. 1927—1932. XXXI. K. 427. o. 1. A kilakoltatások kényszerfoganatosítását a népjóléti minisztériumban lakásügyi miniszteri biztos engedélyezte. 2. Kéthly Anna interpellációjára válaszol. 3. Vass József.
