Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)

igények kielégítéséről nem lehetett szó (155). Az 1920-as években kialakult nyomortelepek tovább nőttek, a városkép kiegészítő részeivé váltak (142), amit csak növelt a kilakoltatottak odakényszerülő tömege (125). Eredménytelennek bizonyul t a munkanélküliség enyhítésére, munkanélküli segély kiharcolására a szakszervezetek memorandummozgalma (149). A tömegelégedetlenség és az elkeseredés, a nyomor kiterjedése és az uralkodó körök tehetetlensége nyomán addig nem tapasztalt méreteket öltött. 1930. szeptember 1-én került sor százezres tömegek részvételével a szociáldemokrata párt által kezdeményezett tüntetésre, amelyet a megerősödött illegális kommunista párt az egész ellenforradalmi rendszer elleni harcos tömegdemonstrációvá alakított. A tüntetés a negyedszázados ellenforradalmi időszak legnagyobb munkásmegmozdulásaként értékelhető (123), amely felrázta az egész magyar munkásosztályt. 1930 decemberének végén került sor az új fővárosi törvény alapján megtartott törvényhatósági választásra. Újszerű jelenség volt a választásokon való kommunista részvételre irányuló próbálkozás (129), amely azonban a rendőrség közbelépése nyomán nem járt eredménnyel. A választások nem hoztak lényeges eltérést a korábbi pártarányokhoz képest: a leadott s érvényes 266 000 szavazatból a Keresztény Községi Párt, az Egységes Községi Polgári Párt és a kisebb, lényegében jobboldali pártok együtt mintegy 135 000 szavazatot kaptak szemben a legnagyobb szavazatszámot (73 000) elért szociáldemokrata párttal, amely a liberális és demokrata ellenzékkel együtt kb. 131 000 szavazatot szerzett. A mandátumok megoszlásánál már megmutatkozott az új fővárosi törvény antidemokratikus hatása: a kormányzó többség — csekély szavazatnyereségéhez képest aránytalanul több — 83, míg a baloldali és polgári ellenzék mindössze 67 mandátumot szerzett. A nyolcvan kinevezett városatyával együtt a kormányerők így döntő többséghez jutottak a városi parlamentben. Nem tükrözött más választói állásfoglalást az 1931. június végén megtartott országgyűlési választás budapesti végeredménye, legfeljebb az számított meglepetésnek, hogy a 328 000 választóból mindössze 237 000-en adták le voksukat az urnáknál (141). A fővárosból kikerülő 25 képviselő megoszlása már reálisabban adta vissza a választók állásfoglalását: 13:12-re alakult az arány a kormánypártok javára, hasonlatosan a szavazatok arányához. A törvényhatósági és az országgyűlési választások eredményeinek összevetése egzakt bizonyíték az 1930. évi fővárosi törvény jogszűkítő, reakciós voltának. A válság erősödése és kiterjedése a pénzügyi- és hitelélet területére végül is a Bethlen kormány bukásához vezetett. A szociáldemokrata párt győzelmeként könyvelte el Bethlen lemondását s kísérletet tett a bethlenista—Wolff-párti városvezesés lemondatására (148), de a jobboldal elvetette a párt indítványát. Az új miniszterelnök, Károlyi Gyula lényegében elődje gazdasági politikáját folytatva, nem volt képes enyhíteni a válság terhein (151). A munkások helyzetét továbbra is a tömeges munkanélküliség jellemezte — egyes iparágak termelése 30—40 %-kal visszaesett — folytatódtak a munkanélküliek tüntetései (131), megnőtt a sztrájkok száma — kapcsolatosan a tőkéseknek új munkamódszerek bevezetésével, a válság terheinek a dolgozókra való hárítására irányuló törekvései nyomán (134, 161, 165). Növekedett a szellemi foglalkozásúak munkanélkülisége is (132). A szociáldemokrata párt az 1930. szeptemberi tüntetést követően lemondott a tömegek mozgósításáról. Bár a közélet fórumain továbbra is a szociáldemokrata