Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —
jár el ezen a téren például a kereskedelemügyi miniszter, mert hiszen közismert dolog, hogy a felső ipariskolán csak a jelentkezők számának 30 %-át veszik fel. A felső ipariskolán meg van szabva, hogy két párhuzamos osztályban 42—42 hallgató lehet, ennél többet semmi körülmények között sem vesznek fel, sőt, amikor ezzel szemben az érdekelt körök az ipariskolák számának szaporítását követelik, a kereskedelmi minister mindig megáll azon az állásponton, hogy nem lehet az ipariskolák számát szaporítani, mert évente 84 gépész kibocsátása a felső ipariskolából teljesen elegendő ahhoz a kereslethez, amely az országban ezekkel szemben megnyilvánul. Igenis, vannak tehát olyan keretek, amelyek meghatározzák, hogy ennél többet felvenni nem lehet. Én mindig kultúrhumbugnak tartottam azt, hogy például a jogi egyetemen 624 hallgató volt egy tanárhoz beiratkozva, akinek auditóriumában 3 hetvenen, nyolcvanan fértek el, s akárhogy összepréselődtek a hallgatók, azok egy ötödrészét a teremben már lehetetlenség volt elhelyezni. Ez lehetetlenség, ez nem tanulás, ez nem egyetemi tanítás. Én tehát ezeken a tisztán ülőhelyekre korlátozható egyetemi fakultásokon sem tartom megengedhetőnek a korlátlan számban való beiratkozást. De itt van a másik ok: Trianon. Be kell látnunk, hogy Trianon akkora területet kapcsolt le Magyarországról, hogy annak szellemi vezetőit, annak az intelligenciáját eddig képező egyetemek teljes termelését lehetetlenség nekünk egyelőre a teljes Nagy-Magyarország visszaállításáig megengedni. De kétségtelen az is, hogy Trianon óta a megélhetés lehetőségei, különösen ezeken a pályákon, meglehetősen alábbszállottak. Trianon óta az utánpótlás az idemenekült intelligenciának lassú felszívásával következett be és az egyetemet végzett ifjak elhelyezkedési lehetősége ma úgyszólván teljesen ki van zárva. Ma a B-listák és a menekültek korszakában, nem áll az egyetemről kikerült ifjúság előtt a megélhetés lehetőségének az a tág mezeje, amely állott Nagy-Magyarország idején. Ma túltermelés van minden téren. Ma látunk koplaló orvosokat, Budapesten nyomortanyákon szenvedő diplomás orvosokat, akiknek keresetük nincs. Nemrégen voltam kénytelen egy diplomás ügyvédnek könyöradományt adni, akinek 20 éve van Budapesten irodája s most képtelen megélni a nagy konkurrencia, a rendkívül sok ügyvéd miatt. De itt van a szomorú példa a budapesti szellemi szükségmunkánál. Méltóztatnak tudni, hogy székesfővárosunk már hét esztendeje kénytelen a nyomorgó intelligencia számára szellemi szükségmunkákról statisztikai felvételek útján gondoskodni. Ezt a szellemi szükségmunkát havi 80—90 pengővel díjazza, mégis 600 helyre 5000 intelligens ember jelentkezett. Szomorú kiáltó példa az a körülmény is, hogy a székesfővárostól autótaxi engedélyt kért a Műegyetemi Segélyegylet 50 autórendszámra azért, hogy 100 okleveles gépészmérnököt helyezhessen el a volánnál. Arra képesíti a műegyetem a gépészmérnököket, hogy sofőrként keressék meg kenyerüket! Boldog lenne a Műegyetem, ha ezt az 50 autórendszámot megkaphatná és 100 okleveles gépészmérnöknek — legalább borravalókból — nyújthatna kenyeret. Az ilyen szellemi túltermelést nem nézheti közömbös szemmel az állam nemcsak az ő szempontjukból, hanem az államrezon szempontjából sem, mert hiszen köztudomású, hogy az ilyen szellemi proletariátus a legveszedelmesebb az államra 3. Előadótermében.