Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —

Annál veszélyesebbnek kell az így fellépő bűncselekményeket tekintenünk, mert az igazi irodalomtól sokszor meg sem különböztethetően, sokat ígérő külsőben jelennek meg és szinte megtévesztő hatást gyakorolnak. Kétségtelen az is, hogy a határvonalat megvonni az igazi és hamis tendenciájú irodalom között, előre meg­állapított szabályok alapján nem lehet, mindig csak esetről esetre a számbajövő körülmények külön mérlegelése révén. Ekkor is azonban kiművelt érzést, és a kérdés­ben való jártasságot kíván a konkrét eset helyes megítélése és talán épen ez a körül­mény az, mely az errevonatkozó jogszabályok végrehajtását nehézzé tette. A büntető­jogi úton való fellépés a minősítések sokszor szubjektív volta miatt nagy felelősséggel jártak, egyes esetekben túlszigorúságból fakadtak és a közvéleménynek az ilyen kérdé­sek iránt való nagy érdeklődése a közbelépéseket még kényesebbé tette. Magunk is úgy véljük, hogy csak a kellő óvatosság adja meg a hatósági fel­lépéseknek a súlyt, mert az irodalmi szempontból értékes művek üldözése amellett, hogy semmi védelmi célja nincs, még az ítéletek helyességében vetett hitet is meg­ingatja. Épen ezért arra kérjük Nagyméltóságodat, méltóztassék módot adni arra, hogy az ilyen fenyítő eljárások csak szakvélemények beérkezte után indulhassanak meg, illetve utasítást adni az eljáró közegeknek, hogy minden esetben irodalmi szakértők véleményét is kérjék ki. Ilyen szakértők bevonása az eljárás tekintélyét csak emelheti, az elbírálás helyességét biztosítja és kizárja épen a kifogásokra okot adó tévedések, vagy szükségtelen közbelépések előfordulását. Tanácsi IX. 1926—5064. Fogalmazvány. 81. Polgármesteri rendelet a tisztviselők szociáldemokrata szervezkedésének figyelemmel kíséréséről 1926. augusztus 10. Bizalmas! A m. kir. belügyminiszter úrnak a köztisztviselők szakszervezeti beszervezése tárgyában 4648/1926.—VII.res. szám 1 alatt kelt, szigorúan bizalmas leiratát, az összes ügyosztályvezető tanácsnok és a kerületi elüljáró urakkal hivatalos másolat­ban közlöm. A magam részéről is nyomatékos súlyt helyezek arra, hogy a főváros közigaz­gatási és közüzemi tisztviselői karának minden egyes tagja távolálljon attól a szerve­zettől, melynek céljai a polgári társadalom és gazdasági rend céljaival semmiképen sem egyeztethetők össze. 1. A belügyminisztérium értesült arról, hogy a szociáldemokrata szakszervezeti központ „a jövőben nagyobb súlyt helyez az állami, törvényhatósági és közüzemi tisztviselők beszer­vezésére". Ennek kapcsán felhívta a törvényhatóságok vezetőit és a rendőrfőkapitányokat, hogy az SZDP ezirányú törekvéseit kísérjék figyelemmel, s azonnal tegyenek jelentést értesüléseikről.

Next

/
Thumbnails
Contents