Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

zésre és nem tette ki közszemlére — akkor azt találjuk, hogy a hivatalosan kihagyottaknak tekintett névjegyzékén felül még 20 000 választó az, aki bent volt a régi névjegyzékben, de nem vették fel az új névjegyzékbe. Hogy milyen nagyarányú egyes kerületekben ez a kihagyás, annak illusztrálására felhozom azt, hogy pl. az a választókerület, melyet a kerületi választás idején képviseltem, a VI. közigazgatási kerület egy részéből alakított IX. választási kerület úgy járt az összeírás alkalmával, hogy 1922-ben volt 12 563 választója, ebből kihagytak 4644-et, tehát az összes választók 37 %-át. Nem kívánok semmit sem hozzáadni ehhez a számhoz; a t. Nemzetgyűlés elbírálására bízom, hogy vájjon normálisnak mondható-e — enyhe kifejezést használok — olyan összeírás, amely azt eredményezi, hogy egy kerületben a régi választók 37 %-a kimarad a névjegyzékből. Pikler Emil: Ez az országos arány is! Vázsonyi Vilmos: Még szembetűnőbb ez, ha egyes körzeteket veszünk figyelembe, így pl. ugyanabban a kerületben, amelyről most szóltam, a 36-ik körzet olyan nagy mértékben részesült az összeíró küldöttség figyelmében, hogy 634 választó közül kimaradt 331, tehát több mint 50 százalék. Azok a számok, amelyeket felhoztam, a kihagyottak tömege, egyúttal magukban foglalják az ügy kritikáját is. Azt hiszem, hogy a kifejezéseknek bármilyen erőteljessége csak rontana ezeknek a számoknak az erején. Maga a 94 000 kihagyott, maga a 37 százalékos, máshol 23 százalékos kihagyás: — ez kerületek szerint váltakozik — minden Demosthenesnél

1 szebben beszél ez a tett, ez a cselekedet. Ha mármost azt vesszük figyelembe, hogy milyen alapon történtek a kihagyások, akkor elsősorban meg kell állapítanunk, hogy a kerületi összeíró küldöttségek kétségtelenül bizonyos központi utasítások szerint dolgoztak. Amikor a kerületi elöljáróságnál megszemléltem az összeíró küldöttségek munkálatát, azt kellett tapasztalnom, hogy azok a nagy jogászemberek, akik az összeíró küldöttségek élén állottak, egy sajátszerű disztinkciót tudtak tenni már az összeírás alkalmával, amelyhez később a központi választmány összeíró munkálatánál is volt szerencsém. Ez a sajátszerű disztinkció az, hogy anélkül, hogy a választójogi rendelet bármelyik pontja erre támasztékot adna, ők megkülönböztetést tettek kihagyottak és mellőzöttek között és két listát csináltak: az egyiket azokról, akik meghaltak, elköltöztek vagy gondnokság alatt állanak, szóval akikre az úgynevezett kizáró okok érvényesek — ezeket nevezték el kihagyottaknak — s egy másik listát készítettek azokról, akiket kihagytak azon az alapon, hogy nincs meg az iskolai képzettségük, nincs meg az állampolgárságuk, vagy általában nincsenek meg a választójogi kellékeik; ezt a listát pedig elnevezték a mellőzöttek, a refüzáltak listájának. Én kerestem a választójogi rendeletben azt a szakaszt, amely különböztet mellőzöttek és kihagyottak között. Nem találtam sehol ilyen rendelkezést, mert kihagyott az, aki nincs benne a névjegyzékben. Ennél egyszerűbb meghatározás nincsen, mert hiszen nemcsak az kihagyott, aki a régi névjegyzékben benn volt, hanem az is kihagyott és annak is joga van reklamálni, akinek választójoga van, de választójogát eddig nem érvényesítette. A központi választmány azonban elhatározta, hogy a mellőzöttek lajstromát nem teszi ki szemlére, csak a kihagyottak lajstromát, csak a halotta1. Athéni államférfi, az ókor egyik legnagyobb szónoka (i. e. 384—322).