Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

Hegyeshalmy Lajos nemzetgyűlési interpellációja a fővárosi vízellátás zavarairól 1923. február 20. Interpellációt óhajtok intézni a földmívelésügyi és belügyminister urakhoz, a Duna legutóbbi árvize alkalmából Káposztásmegyer és Újpest nagy részének elöntése és a budapesti vízmű szolgáltatásának megcsökkenése tárgyában. Egész röviden fogom interpellációmat megokolni. Azt hiszem, elég fontos kérdés, hogy vele a t. Ház türelmét röviden igénybe vegyem. Mielőtt a Házat legutóbb elnapolták, az utolsó ülésnapokon e palota baloldali folyosóinak ablakaiból láthattuk, miként árad napról-napra a Duna, azonban senki­ben komolyabb aggodalmak nem keletkeztek, mert előre jelezték, hogy körülbelül milyen magasságig fog a Duna vize emelkedni, kellő időben kaptuk a tudósításokat a Duna felső folyásáról és körülbelül meg lehetett előre állapítani, hogy mikor fog ideérkezni az árhullám, milyen magas lesz a víz és majdnem pontosan megmondták, hogy melyik órában fog az árvíz kulminálni. Tényleg így is volt, a víz magasabbra nem emelkedett, mint előre becsülték, és a kulmináció elérkezett azon a napon, amelyre előre jelezték. Ennek ellenére mit láttunk? A víz folytonosan emelkedett, de senkiben nem volt komolyabb aggodalom, hogy itt nagyobb baj történik, mind­össze attól féltek némelyek, hogy az ún. Aranyároknál, Óbudán lesznek ismét bajok ahol a víz mindig károkat tett, valahányszor a Duna bizonyos magasságot elért. Csodálatosképpen ott ezúttal nem történt baj, azonban a Duna vize elöntötte Újpest és Káposztásmegyer tekintélyes részét és olyan bajok történtek a székesfővárosi káposztásmegyeri vízműnél, hogy a vízmű szolgáltatása a minimumon alulira csök­kent, úgyhogy február 9-ike óta Budapesten úgyszólván nincsen víz. Volt tehát elegendő idő, ha itt veszélytől kellett tartani, hogy ezt a veszélyt megelőzzék, hogy intézkedések történjenek, hogyha a Duna vize az előrelátottnál magasabbra emelkedik, nagyobb bajok ne származzanak. Azonban, úgy látszik, ezek az elővigyázati rendszabályok és intézkedések nem történtek meg, sőt amint említettem, a víz elárasztotta ennek a két községnek nagy részét és a vízműnél is ez a katasztrófa bekövetkezett, holott voltak már a mostaninál magasabb árvizek is és sem Újpestet, sem Káposztásmegyert, sem a vízművet a Duna vize el nem öntötte. Itt tehát bizonyos mulasztásoknak kellett történniök, vagy pedig nem állott valaki feladata magaslatán. Nem tudjuk, mik voltak ennek a katasztrófának okai, mert sem a földmívelés­ügyi ministerium nem tájékoztatta a közönséget arról, miképpen következhetett be ez az áradás Káposztásmegyernél és Újpestnél, sem pedig a főváros tanácsa, amely nagyon sietett kiadni egy rendeletet, hogy aki az általa megállapított időn kívül találna vizet venni a vízvezetékből, miféle büntetésekben fog részesülni, nem tartotta szükségesnek egy kommünikében tájékoztatni a közönséget arról, mi volt ennek a katasztrófának oka, meddig fogjuk még a főváros pesti részeiben a vizet nélkülözni és mikorra várható, hogy a fővárosi vízmű eléri a régi teljesítő képességét. T. Nemzetgyűlés! Ami a székesfővárosi vízművet illeti, én azon a nézeten vagyok, hogy annak vezetői nem állanak feladatuk magaslatán, mert már évek hosszú sora

Next

/
Thumbnails
Contents