Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

A szegény emberek odagyűltek az orosz fogolyhoz és vele olvasták. Bele-belemondtak egy-egy szót, amit az orosz nem tudott elolvasni. Meg is magyarázták egy-egy odavetett másik szóval, amit a muszka nem értett. A háború legmeghatóbb népgyűlése volt ez. Nem volt itt ujjongás, láztól csillogó szemek. Nem volt lelkesedés, harsogás és testi mámor. Itt valami mély, mély és csöndes érzés volt csupán: mint mikor a súlyos beteg átment a válságon, s ezt maga is megérti. Az életbenmaradás mély, bágyadt és nyugalmas öröme. — Az este mindenki azt mondta, harmincezer orosz fogoly jön Pest ellen — szólt hirtelen mellettünk egy asszony. Nem néz oda, csak úgy mondja, de hirtelen zavar és idegesség támad. A régi világ szörnyei ébrednek föl, mintha a letiport sárkánynak egy szőre megmozdul ... talán a széltől, talán egy kis egér futkos már a hullán, de akik annyit reszkettek az élettől, a döglött oroszlántól is félnek... A muszka azonban csöndes marad és szomorú, és valami mérhetetlen bánat van a szemében: — Százezer orosz van... éhes — mondja töredezetten. — Dolgozni szeret... orosz ember... Adni munkát, venni kenyeret,... ruha... Orosz nem jött ide maga... Küldjen haza: addig ennie kell, ruha, cipő... Munka. .. keresni... Töredezett szavaiban megvolt az értelem fényessége, az igazság bölcsessége, s az rávilágított a kopott többiekre, s egy pillanat alatt megszűnt, nem is az ellenségeskedés, de a gyenge ember félelme az ismeretlentől. — Nem adnak ezek enni se a magyar embernek, se az orosz embernek — mondta csendesen egy nagy fekete munkás, s a fejével a város felé intett. Nem volt szó tovább semmi. El volt intézve. Nem volt fenyegetés, nem volt nyugtalanság: a megtört emberek csöndje ült tovább. De mint az árnyék tűnt el az orosz fogoly szó, minden értelmével együtt. Nincs tovább fogoly. Vége a háborús ideológiának. A magyar földön rekedt százezer orosz egyszerre megszűnt fogoly lenni, fogoly, hadizsákmány, kétlábú állat a győztes kocsija előtt, diadalmi jel.. . egy pillanat alatt átváltoztak emberré, szabad polgárrá, akinek az élethez teljesen annyi joga van ezen a földgolyón, mint az évszázadok óta ezen a helyen élő dúsgazdag családi dinasztiák bármely tagjának. Ott kinn a Lehel téren ezt mindenki megértette, s az orosz ember, magyar ember, német ember, tót ember olyan egyforma volt. Sovány, kopott szegény emberek: a jövő szabadság csíráival élő emberek. Móricz Zsigmond Közíi: „Mindenki újakra készül..." 1. Bp. 1959. 200—202. 1.