Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

És csak helyeselni lehet a kezdeményezést, amely a munkásokat odaültette a kamarahangverseny székeire. Mégis rá kell mutatnom arra, hogy a külföldön, amelynek példáit utánozni szeretjük, egészen más eljárást követnek annak a nemes célnak az elérésében, hogy a munkásságot közelebb hozzák a művészethez, a műveltségnek ehhez a legbővebb forrásához. Párizsra kell hivatkoznom, ahol már legalább tíz év óta áll fenn a népkonzervatórium, amely Gustave Charpentier

4 zeneszerzőnek köszönheti megalakulását. Charpentier abból indult ki, hogy a néppel csak úgy lehet megszerettetni a művészetet, ha előbb maga is foglalkozik zenével, ha megtanul valamely hangszert vagy énekelni tanul. így született meg a népzenede eszméje. Párizsban alig lehetett meghatóbb és egyszersmind imponálóbb dolgot látni, mint a Charpentier zeneiskoláját, amelynek az órarendje úgy volt megállapítva, hogy a munkások és munkásnők a munkájuk végeztével még részt vehessenek az előadásokon. A Charpentier népies zeneakadémiáján tehát csak este tanítottak. A párizsi élet beosztása olyan, hogy hat órakor minden munka megszűnik, és fél hét, hét órakor mindenki vacsoránál ül, amely után színházba megy vagy egyéb élvezetet keres. Épp ezért könnyű volt a Charpentier órarendjét a párizsi munkás életviszonyaihoz alkalmazni. Semmisem mutatja jobban a mi társadalmunk elmaradottságát, minthogy az időnek ilyen okos, gyakorlati és általános érvényű beosztása nem ismeretes. Nekünk majd itt kell kezdenünk a nép kulturálását, a nyugaton dívó munkaidőnek a kötelező behozatalával. Akkor aztán lehetségessé válik, amit például Londonban láttam, hogy a múzeumok gyűjteményei szombat este 9—12 óra közt villanyvilágítás mellett láthatók. Egyenesen a munkások számára vannak nyitva ilyenkor a múzeumok. Ugyanígy vannak a könyvtárak is nyitva a munkások számára az esti órákban. A mi eddigi, különben derék múzeumi és könyvtári tisztviselőink talán megborzadnak attól a gondolattól, hogy este is rendelkezésére álljanak a közönségnek. De ez nyilván azért van nálunk így, mert itt senki sem tud vagy akar megélni az állásából, hanem mellékmunkára vállalkozik, aminek gyakorlásában aztán az esti hivatalos óra nagyon is alterálná. De erősen hiszem, hogy mindez meg fog nálunk változni. Mihelyt a munkát és a munkást megbecsülik és hozzá méltón fizetik, akkor szinte maguktól fognak megvalósulni azok a szociális-kulturális dolgok, amikért a művelt külföldet annyira irigyeljük. A munkásé a jövő, a munkás lesz a művészet legjobb, legbőkezűbb fogyasztó közönsége. Ezt a hitemet ma már semmisem tudja elvenni. Szini Gyula Közli: „Mindenki újakra készül..." II. Bp. 1962. 202—203. 1. 4. Charpentier, Gustave (1860—1956): francia zeneszerző. 1900-ban népi konzervatóriumot alapított.