Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Ebben az időben alakult ki a lágymányosi és a kelenföldi városrész, a gellérthegyi, naphegyi, városmajori, rózsadombi, pasaréti villatelepek egész sora. A népesség gyors növekedése következtében beállott lakáshiány növelte a lakbéreket, jó tőkeelhelyezésnek bizonyult a bérházak építése. A törvények által biztosított pénzügyi eszközök, (27, 43) kölcsönök, házadómentességek, fokozták az építkezési kedvet. Ezekben az években szorult háttérbe a földszintes építkezéssel együtt a drágább építkezési anyagok használata. Az Andrássy út hatalmas, reneszánsz ízlésű palotasora után, a századfordulóra elkészültek a Nagykörút eredetiség nélküli „bérpalotái", kiépültek az eklektikus, majd szecessziós városnegyedek. A korszak reprezentatív középületei között említjük meg a Bazilika (Hild, Ybl, Kauser) építésének befejezését, a Vámház (Ybl), a Mátyás templom (Schulek), az Operaház (Ybl), (42, 56) a Kúria (Hauszmann), az Iparművészeti Múzeum (Lechner), a Postatakarékpénztár (Lechner), az Országház (Steindl) épületét. A századforduló nagy historizáló korszakában készült el a Szépművészeti Múzeum (Schickedanz, Herzog), az Iparcsarnok (Schickedanz, Herzog), az Ezredéves emlékmű (Schickedanz, Zala), a városligeti Vajdahunyad vára (Alpár). A terjeszkedő város szaporodó lakosságának, az iparnak, a kereskedelemnek megfelelő közművekre, új forgalmi eszközökre volt szüksége. A növekvő város szükségleteit nem fedezte már a Lindley által épített vízmű. A puttonyokban hordott szüretien dunavíz sorozatos kolerajárványt okozott. 1881—1882-ben elkészült a Duna jobb parti részek víszükségletét biztosító vízmű az újlaki Duna-parton. A bal parti végleges vízmű kiépítésére csak az 1892-es kolerajárvány után került sor. Ezt megelőzően a Lindley által épített ideiglenes vízmű kibővítési munkálatai folytak. (52) Lassú ütemben haladt a csatornahálózat kiépítése — a főgyűjtők építését 1896-ban fejezték be — és a belterület utcáit, nagyforgalmú útjait leszámítva, az útépítés és útburkolás is. (47, 77) A közbiztonság és a közlekedés szempontjából szükséges utcai világítás lépést tartott a város fejlődésével. A rohamosan emelkedő szükségleteknek megfelelően fejlesztették a régi telepeket. A bal parton 1883-ban épült fel a később többször bővített ferencvárosi gázgyár. E korszakban vált általánossá a gázvilágítás. 1893-ban megindult az áramszolgáltatás és a főváros főbb útvonalain megjelentek az ívlámpák. De a modern világítási eszközök nem szorították ki a régi idők primitív világítási eszközeit sem. A gázvilágítás kiterjesztése, a villamos lámpák szaporítása nem csökkentette, sőt a főváros külterjes fejlődése következtében növelte a sok kiépítetlen, közművekkel el nem látott területen a kőolajlámpák számát. (77) Jelentős változást mutat korszakunkban a város egyesítése előtt teljesen elhanyagolt köztisztaságügy is. Az 1879-es szabályrendelet már mutatja, hogy a város vezetősége egyre nagyobb gondot fordított a nagyvárossá alakuló főváros tisztaságára. (51) Az ifj. Cséry Lajossal kötött szerződés eredményeként a 90-es évektől a házi szemetet már zárt kocsikban, e célra épített vasúton, naponta szállították el a város határán kívül eső Pusztaszentlőrincre. (64) Az 1894-ben szervezett köztisztasági hivatal felállításával egységes vezetés alá került az utcák, utak rendbentartása. Míg az egyesítést követő években szegényházi ápoltak söpörték időnként az utcákat, a század-