Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

a nemzet nagy fia, Budapest székes főváros díszpolgára folyó hó 20-án Turinban meghalt. Kossuth Lajos elhunyta megmérhetetlen veszteség az egész országra, mert a Meg­boldogultban a magyar nemzet, szabadságának atyját, — a főváros, virágzó fejlő­désének egyik megalkotóját siratja. A drága halottnak hazaszállítandó hült tetemei folyó évi április hó 1-én, vasár­nap, délelőtt 10 órakor fognak, a nemzeti múzeum csarnokából, a nemzet gyászá­hoz méltó ünnepélyességgel, örök nyugalomra helyeztetni. Vegyünk búcsút Tőle, kinek a Haza és a főváros körül szerzett érdemei halhatat­lanok! Legyen örökké áldott az O dicső emléke! Budapesten, 1894. évi március 23. A székes főváros törvényhatósága. Fővárosi Közlöny. 1894. március 27. 19. Csorba Ferenc bizottsági tag indítványa a választásoknál előfordult visszaélések megszüntetésére 1894. november 10. Méltóságos Uram! Van szerencsém a következő sürgős indítványt beterjeszteni. Bátorkodom kérni kegyeskedjék annak a legközelebbi közgyűlés napi rendjére való felvétele iránt intézkedni. 1 „Tekintettel arra, hogy a fő és székváros törvényhatósági bizottságának válasz­tásánál a szavazásnak titkos volta, a múltból merített tapasztalat szerint, kijátszatott az által, hogy egyes pártok, — a választópolgárok szavazatának az urnánál való ellenőrizhetése végett — feltűnő színű papírból készített szavazó cédulákat bocsá­tottak forgalomba, és tekintettel arra, hogy ezen eljárás által nemcsak a törvény azon intentioja van meghiúsítva, a mely a polgárságnak minden bárminenű kül befolyástól teljesen ment, tisztán a lelkiismeret szerint gyakorolható választói jogot akar biztosítani, hanem hogy ezen eljárás folytán a választási eljárás moralitása és ennek következté­ben úgyszólva a törvényhatóság alapjának moralitása van megtámadva: indítványo­zom, hogy a törvényhatósági bizottság a jelen ülésből azonnal és érdemlegesen intézkedjék az iránt, hogy a törvény inten ti ójával, a választás szabadságával és a közmorállal meg nem egyeztethető ily visszaélés a küszöbön álló községi választások­nál elő ne fordulhasson. Legcélirányosabb intézkedési módnak vélem, ha az igazoló választmány közvetítése mellett a fő és székváros költségére egyöntetű szavazó űrlapok készíttetnek és ez űrlapok a választás napját megelőzőleg a kerületi előljá­1. A közgyűlés az indítványt elutasította.

Next

/
Thumbnails
Contents