Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
eszembe. 3 Ezt a Gorkij-cikket 1906-ban olvastam, akkor, amikor az oroszországi proletariátus első ízben vívta a maga forradalmi harcát a cárizmussal. — (Zaj.) Elnök (Csenget): Csendet kérek! Kun Béla népbiztos: — és amikor a francia imperializmus mely akkoriban fiatal korát élte, pénzzel, fegyverrel segítette a cárizmust. A cikk szerint Gorkij Párizsba ment keresni a forradalom szellemét, keresni a régi forradalmi Párizst, hogy segítséget nyújtson az oroszországi proletariátus vívódó forradalmának. Elmondja, hogy kereste a régi frígiai sapkás forradalmat, kereste, kutatta és elvezették valami hotelbe, ahol egy kurtizánt, egy félig-meddig utcai sorba süllyedt nőt talált, akit arra kért, hogy ne adja el magát a cárnak, segítse a forradalmat. És a nő, a kurtizánná vedlett forradalom mégis megadta magát a cárnak, mire Gorkij így végzi beszédét: „Szerettem volna véres, gennyes nyálamat a szemébe köpni." Elvtársak! Amikor végignézünk azokon a helyeken, ahol most a francia és a román imperializmusnak a csapatai vonulnak a proletár Budapest ellen, eszünkbe kell hogy jusson Gorkijnak ez a cikke. Menekülő, gyáván szaladó csapatok, teljesen szétzüllött hordák, melyek fosztogatni tudnak, de teljes öntudatlansággal szemlélik a bekövetkező eseményeket, megadják magukat, nem a románoknak, hanem a letargiának, fosztogatnak és immáron ott tartunk, hogy nem a románok, hanem saját csapataink veszélyeztetnék Budapestet, ha meg nem tennők velük szemben mindazokat az intézkedéseket, melyeket szükségesnek tartunk. Ez nagyjában a kép, elvtársaim. Én nem kétségbeesést akarnék kelteni, elvtársak, nem is akarok kétségbeesést kelteni, mert én magam nem vagyok kétségbeesett, és az én szájamból nem hallhatnak kétségbeejtő szavakat, mert én soha, soha nem fogok kétségbeesni a proletariátus sorsán. Én tudom azt, elvtársaim, hogy mi a történelmi hivatása a proletariátusnak. Én tudom azt, hogy új barbárság kényszere, az éhség, a kapitalizmus korbácsa hajtja űzi a felszabadulás felé, és ezért mondom, hogy sohasem fogunk kétségbeesni. De az az érzés, elvtársaim, az az érzés, amely elfogta Gorkijt az előbb idézett cikkében, feltétlenül fel kell hogy ébredjen bennünk is, bennünk, akik küzdöttünk elsősorban a proletariátus felszabadítás! harcáért. Katonailag, elvtársak, a helyzetünk az, hogy Szolnok a románok kezén van már valószínűleg. A hidat felrobbantottuk magunk mögött ott is, ellenben csapataink egy jól kiépített hídfőállásból, lövészárkokból, amelyet mérnökkari tisztek, tartalékos tisztek, mérnökök építettek ki, a déli szárnyról elszaladtak, és magukkal sodorták még azokat is, azokat a csapatokat is — két zászlóaljat —, amelyek Seidler elvtársunk parancsnoksága alatt becsületesen kitartottak. Az 1. és 5. hadosztályunk — ha hadosztályról beszélünk, elvtársaim, ezalatt ne gondoljanak valami nagy csapategységeket — a Tisza északi részéről részegen jött vissza Budapest felé, és meg kellett tennünk azt, hogy lefegyverezzük őket, hogy legalább a fegyvereket megmentsük a proletariátus számára. Miskolc felé valamelyes ellenállást mutattak csapataink, ellenben Miskolcra is ma délután már minden valószínűség szerint bevonultak a csehek. Még itt-ott akadnak csapatok, amelyek a proletárösztöntől vezéreltetve 3. Gorkij „Szépséges Franciaország" című cikke.
