Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

B) OKTÓBERRŐL — MÁRCIUSRÓL (KORTÁRSAK ÍRÁSAIBÓL) Köztudomású, hogy a magyar értelmiség széles körei, s a műszaki, pedagógus intelligencia, a diákság mellett a művészek, köztük is elsősorban s érzékelhetően az irodalom ismert művelői milyen érdeklődéssel —• s legtöbbjük őszinte rokonszenvvel —• kísérték a forradalmak pályáját. Itt közölt budapesti vonatkozású írásaik érdekessége, hogy az események leírása, élesszemű megfigyelése mellett sokat visszaadnak a kor csak írói eszközökkel megragadható hangulatáról, a forradalmak pszichológiájából, a dolog természeténél fogva nem objektíven, hanem életfelfogásuk, világnézetük szubjektív látószögéből. Kassák (189) a szocialista munkás, Szini (186) a haladás hagyományait ápoló demokratikus városi intelligencia, Molnár (185) a nyugatias, nagyvárosi művész szemével. Különösen jellegzetes Móricz Zsigmond (184) riportja; tudatosan foglalja egy életkép keretébe a világháború alatt lassan kialakult meggyőződését, hogy az igazi magyarság nem érvényesülhet a más nemzetekkel való torzsalkodásban. A 48-as republikánus Krúdy javaslatának célja mindenekelőtt az utolsó Habsburgokról és a Monarchia háborús szövetségeseiről elnevezett utcák, terek nevét megváltoztatni. (187, 188) Hiányos lenne a kép annak bemutatása nélkül, milyen idegenkedéssel fogadta a magyar intelligencia jelentős része a forradalmakat, különösen a Tanácsköztársaságot. Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke naplójában, azáltal, hogy emelkedettebb szellemben, a Prónayk vagy Tormay Cecilek kicsinyes gyűlölködése nélkül s éppen ezért a lényeget jobban kiemelve tükrözi a konzervatív „történelmi uralkodó osztály"-hoz tartozók elutasító magatartását, megérteni nem akarását, amely egyben már az ellenforradalmi rendszer ideológiai alapja is — fonákjáról mutatva be a forradalmi Budapest naponta változó képét. (190)