Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

oly helyekig, melyek rövid évekkel ezelőtt csaknem teljesen ismeretlenek voltak előttünk; midőn látjuk a folyton növekedő bevándorlást és érezzük az ennek követ­keztében mindinkább növekedő föladatoknak és terheknek súlyát; midőn tekintetbe veszszük, hogy ezek következtében később előreláthatólag évről évre nehezebb lesz minden, bárminemű változás és reform: úgy kétségtelenné válik előttünk, hogy itt az ideje és a legfőbb ideje a lakáskérdésen segíteni! Segíteni nem kicsinyes rendszabályok által és nem egyes helyeken; nemcsak rendőri vagy csak egészségügyi szempontból; intézkedni nemcsak szépészeti vagy közbiztonsági érdekekből; hanem segíteni és intézkedni egy nagy és következetes, czéltudatos rendszernek behozatala által, mely egyszerre vegye kezdetét mindazon helyeken, a hol szüksége mutatkozik, el nem hanyagolva egyetlen szempontot is, mely megfontolást igényel — mely egyszóval, a lakásreformot egész terjedelmében felölelje! És bár folyton szaporodjanak is azon igények, melyek a főváros iránt támasztat­nak, nem tudjuk fontosabb feladatát megnevezni annál, mely a lakásreformra vo­natkozik. Ha meggondoljuk, hogy a nagyvárosi ház rendesen századokra épül, hogy az itt divatossá váló lakrendszer tehát századokra fogja meghatározni a fővárosban összegyűlt népességnek testi és lelki, anyagi és erkölcsi állapotát; ha meggondoljuk, hogy azon gyermekek, kiknek körében most a halál százféle alakban pusztít, a meny­nyire a halál elől menekednek és csodamódra mégis felnőnek, hivatva lesznek majdan szolgálni mint katonák a hadsereget, mint választók az államot, mint munkások a nemzetgazdaságot, mint családapák a társadalmat; és ha meggondoljuk végre, hogy a főváros mintája (nemcsak nálunk, de nálunk különösen) kihat az ország minden városára, a vidéki városok minden alkotására és fölfogására, hogy tehát tényleg a magyarországi városi elemnek és városi politikának szabjuk meg irányát Budapes­ten : úgy senki sem fogja túlzásnak tekinteni, midőn azt mondjuk, hogy a legnagyobb és legdrágább nemzeti, gazdasági és társadalmi érdekek vannak elválaszthatatlan összefüggésben a budapesti lakásreformmal és annak módozataival. Jelentés a budapesti lakásügy tárgyában. A fővárosi lakbizottság megbízásából írta dr. Nemé­nyi Ambrus. Bp. 1883. 12. Máttyus Aristid bizottsági tag interpellációja a fővárosi államrendőrségnek a június 6-i tüntetések során tanúsított "túlkapásai" ellen 1886. június 8. A múlt vasárnapi utczai tüntetések 1 alkalmával a hírlapok összhangzó közlemé­nyei és számos szemtanú összhangzó nyilatkozata szerint a fővárosi államrendőrség 1. Budavár 1849. májusi ostrománál elesett Hentzi császári várparancsnok síremlékének a közös hadsereg tisztjei által történt megkoszorúzására a fővárosi egyetemisták és polgárok so­rozatos tüntetéssel válaszoltak. A tüntetéseknek — a rendőrség beavatkozása következtében — több sebesültje és halálos áldozata volt.

Next

/
Thumbnails
Contents