Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

pusztán a hadisegélyre szorulva — tengődik. De szomorúsággal kellett hallanom különösen a hadisegélyes asszonyok beszédeiből a panaszok egész sorozatát, amelyben ama bánásmód ellen fakadtak ki, amelyet a kerületi elüljáróságoknál tapasztalniuk kell, úgy akkor, mikor a hadisegélyeiket a pénztárnál felveszik, valamint akkor, amikor társadalmi segítségért fordulnak a hatósághoz. Azt panaszolják, hogy az egyik-másik ker. elüljáróságnál, a pénztárnál megalázó módon vetik oda nekik a kijáró hadisegélyt. Azt panaszolják továbbá, hogy a társadalmi segélyezéseknél is rideg, sokszor goromba elbánásra kell találniok és 6—8—10, legfeljebb 20 korona segélyekkel intézik el őket. Már az értekezlet során felvilágosítottam az értekezlet előadóját: Weltner Jakab urat, hogy ha a hadisegélyek vagy egyéb társadalmi segélyezéseknek ügyében bárkinek panasza, sérelme van, az forduljon bizalommal a Népjóléti Központ útján Polgármester Úrhoz: a kellő orvoslás nem fog elmaradni. Az értekezlet előadója záróbeszédében ezt ki is hirdette azzal, hogy megpróbálják, lesz-e eredménye azoknak a panaszoknak, amelyeket ily módon ezentúl a Népjóléti Központhoz befognak terjeszteni. Legyen szabad Polgármester Urat arról is informálnom, hogy a Népjóléti Központhoz, annak fennállása óta számos panasz érkezett egyrészt arranézve, hogy a ker. elüljáróságoknál meglehetős rideg elbánás dívik a segítésre szorulókkal szemben, másrészt arranézve, hogy a hadisegélyeken felül adott társadalmi segélyek oly csekély összegűek, 6—8—10, legfeljebb 20 korona, ami lényeges segítségnek nem tekinthető. A Népjóléti Központ fennállásának első hónapjaiban sok ilyen panasz-ügyben fordultam átirattal az egyes kerületi elüljáróságokhoz, kérvén, hogy az egyes náluk jelentkező feleket, akiknek rászorultságáról meggyőződtünk, hathatósabb segítségben részesítsék. Sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy a ker. elüljáróságok a Népjóléti Központ ezen átiratait nem igen honorálták, sőt a gyakorlatban azt az álláspontot foglalták el, hogy „nincsen szükség a Népjóléti Központ protegálására, jelentkezzenek az illető felek minden kísérő irat nélkül közvetlenül a ker. elüljáróságoknál, ott majd önállóan intézkednek a szükséghez és lehetőséghez képest." Amikor kísérőleveleink ilyetén sorsáról meggyőződtem, a kerületi elüljárók értekezletének elnökéhez fordultam azzal a kéréssel, tűzze ki a segélyezések ügyét a ker. elüljárók értekezletének napirendjére és hívja meg erre az értekezletre a Népjóléti Központot is. A ker. elüljárók értekezletének elnöke eleget tett kérésemnek, sürgősen értekezletet hívott egybe, amelyen a Népjóléti Központ képviseletében megjelent Déri Ferenc alpolgármester, ügyvezető alelnök úr, valamint alulírott csekélységem is. Az értekezleten előadtam tapasztalatainkat és a vita során a ker. elüljáró urak fenntartották azt az álláspontjukat, hogy a Népjóléti Központ ne küldözgesse kísérő levelekkel a feleket a ker. elüljáróságokhoz, hanem azok csak egyszerűen jelentkezzenek ott, ha azután a ker. elüljáróságok azt fogják tapasztalni, hogy az a segély, amit ők adhatnak az illető számára, nem elegendő, hanem nagyobb rendkívüli segélyezés szükséges, akkor a ker. elüljáró urak fogják minden esetben arra a Népjóléti Központot felhívni, tehát a ker. elüljáró urak fogják a nagyobb segítségre szoruló feleket megfelelő javaslattal a Népjóléti Központhoz küldeni. Ez év júniusában jött létre a ker. elüljáró urak értekezletén ez a megállapodás és sajnálattal kell jelentenem Polgármester Úrnak, hogy ezidő óta, tehát több mint