Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

az eredeti méreteket messze túlszárnyaló szaporodásában is. 1903-ban a könyvtár 2044 kötettel gyarapodott, 1910-ben 7798-cal. sőt az 1908—10. évek átlagában 8212 darabbal; 1905-ben 736 olvasó fordult meg a könyvtárban, az utolsó 3 év átlagában 13.500 és 1910-ben már 20.000. Az összes érdekeltek: a fővárosi hivatalok és tisztviselők, a könyvtár személyzete és a közönség egyformán kezdték mind erősebben sínyleni úgy a szervezeti szabályok felállította korlátok nyomását, mint a könyvtár összes helyiségeinek és technikai berendezéseinek szinte kétségbeejtő elégtelenségét és hiányosságát. Mindez a főváros közönségének és a könyvtárnak mindenkép nagyon becsületére váló elégedetlenség végül a közgyűlésen szóhoz is jutott. Ballagi Aladár egyetemi tanár és biz. tag úr interpellációjában, amelyre adott válaszában a polgármester úr, amidőn elismerte, hogy a Fővárosi Könyvtár kitűzött céljának mai helyiségében már alig-alig felelhet meg, egyúttal kijelentette, hogy a fölpanaszolt bajokon a könyvtár elhelyezése és újjászervezése útján kíván segíteni. Ezzel a hatósági és félhivatalos mozgalommal párhuzamosan társadalmi erők is kezdtek ugyanezen irányban megmozdulni. Ezeket az erőket a művelt külföld sok nagy- és kis városának példája ösztökélte, másrészt a fővárosi népesség mind nagyobb tömegeinek folyton hangosabban megszólaló véleménye, hogy a főváros demokratikus és szociális politikájának szükséges kiegészítése a felnőtt lakosság művelődési szükségleteinek kielégítése is. Az új közvéleménynek legelőször a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa adott formailag is kifejezést, amikor elnöke dr. Wlassics Gyula, volt vallás- és közoktatásügyi miniszter útján emlékirattal fordult a székesfőváros tanácsához, amelyben alapos megokolás után azt az indítványt terjesztette elő, hogy „vegye föl a fő- és székváros a maga városfejlesztő programmjába a legközelebbi jövő feladatai közé egy fő- és székvárosi közművelődési nyilvános közkönyvtár alapítását, esetleg a ma meglevőnek ilyenné fejlesztését, még pedig a főés székváros viszonyaihoz alkalmazott angol—amerikai minta szerint..." Röviddel azután a főváros közgyűlését is foglalkoztatta ez a kérdés, immár nem a főváros közigazgatási könyvtárának puszta kiegészítése formájában, hanem a nagyvárosok demokratikus könyvtárügyi és szabadoktatási politikájának szélesebb alapjára helyezve. Dr. Lengyel Endre biz. tag úr terjesztett be indítványt, amelyben utasítani kívánja a tanácsot, hogy „gondoskodjék a székesfővárosi könyvtár megfelelő elhelyezéséről, esetleg a millenniumi kultúralapból építendő Népházában. . . s tegyen javaslatot. . . kerületi fiókkönyvtárak és olvasószobák létesítése iránt." Mindezek a kezdeményezések: előterjesztések, kérvények, interpellációk, indítványok végül a könyvtári bizottság elé kerültek, amely múlt évi április 27-én a polgármester úr elnöklése alatt tartott ülésén egyhangúlag úgy határozott, hogy a városi közművelődési könyvtár fölállítását halaszthatatlan szükségletnek ismeri el, és elrendelte, hogy annak előmunkálatait haladéktalanul indítsák meg; végül ez előmunkálatokkal alulírottat bízta meg. E bizottsági megbízás folytán írt Emlékirat mindenekelőtt azt a tényt állapította meg sokoldalú összehasonlítások és pontos számítások alapján, hogy Budapest könyvtárai a tudományos kutatók könyvszükségletét is igen tökéletlenül elégítik ki, a laikus nagyközönségét meg épen szinte teljesen cserbenhagyják. így áll elő az a szégyenteljes, kultúrvároshoz és Magyarország kulturális központjához méltatlan