Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
jelenvoltak egy része a korcsma helyiségben maradt, egy része pedig rendzavarás nélkül távozott. A gyűlésen körülbelül százan vettek részt. Budapest, 1910. szeptember hó 26-án Dr. Dóra Sándor s. k. r. s. fogalmazó F. L. Bp. Tan. ir. I. 7941-1910. Másolat. 115. Bölöni György 1 írása a fővárosi építkezéseken dolgozó napszámosokról 1911. október 14. Dél van. A legszebb őszi táj. A Duna-part. Előtte a Margitsziget sárga lombú fáival. Messze, finom hátterül, párás levegőbe veszve a budai hegyek. Balról a Vár, és jobbra lágyan, opálosan füstölgő gyárkémények felé hajolva a Duna. A parton pedig állva, járkálva, földre heveredve száz és száz munkás. A legnagyobb pesti házat építik rohamlépésben a Margithíd sarkán egy másik nagy és csúnya ház mellé. Innen a munkások. És az isteni táj ölén a legembertelenebb kép. Kenyeret gyúr magába mindegyik, sokat, hogy feszüljön éhes gyomra, és rág hozzá zöld almát vagy tepertőt. Nem falun vagyunk, kint a mezőn, a föld hátán, de Pesten, aszfalton, a város közepén és ezerkilencszáztizenegyben. Ez a magyar munkások ebédje, a napszámos munkát végző szegény embereké. Aki látott más nagyvárost, látott delelő munkásokat, és leült egy párizsi vagy londoni munkásvendéglő tiszta és bizalomgerjesztő asztalához, annak haragosan ver a szíve ilyenkor. Egy néhai magyar író a mezítlábas gyermekeket szánta a pesti utcán, akik vígan futkároznak, didergő testükkel lábuk meztelenségét nem érzik, azt a meztelenséget, amely még Budapestre ragadt a kulturálatlan, elmaradt és nagyon elnyomott faluról. De bizonyosan, hogy a legembertelenebb pesti képet a munkások kenyérrágó, ebédelő szája adja, ez mutatja a legszánalmasabb tehetetlenségét egy nagyvárosnak, amely a legminimálisabb emberi életet, a páriáknak kijáró életörömet, terített asztalt és ebédet sem tudja megadni a napszámosainak. Budapest keze, jobban mondva Bárczy István keze, mostanában megmozdult a szegény emberek felé. Maga fog vásárolni élelmiszereket, s amint van városi kenyérgyár, lesz egyelőre, csak egyelőre, néhány nagy hatósági élelmiszerüzlete Budapestnek, ahol nem csalnak, nem hamisítanak, és óránként és vevőnként nem emelik az árakat a vásárlóknak. Csodálatos, hogy Budapesten a tőkének és vállalkozónak még nem nyílt ki a szeme annyira, hogy magánvállalkozás csinálja meg ezt a dolgot. Jobban mondva szomorú, hogy a budapesti üzleti élet még ma sem elég becsületes arra, hogy megkockáztassa az ilyenféle vállalkozásokat. A hatósági boltok, ha nem fogják éppen 1. Bölöni György (1882—1959): író, publicista.
