Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

A sztrájk tanya Újpesten az István utca 1 6. szám alatt, a Frankéi Bernát ven­déglőjében van, — Budapesten, 1907. évi október hó 11.-én. Aszalay Antal dtv. F. L. Bp. Főkapit. eln. res. 1804—1907. Tisztázat. b) A jutagyár kizárt munkásainak felhívása 1907. október. Polgárok! Elvtársak! Hozzátok szólunk, akik mindig meghallgattátok a panaszkodók szavát, a nyo­morgók jajkiáltását; kik a megkínzott állatnak is védelmére keltetek, hogy egészen agyon ne tiporják. Tekintsetek az 1200 nyomorba taszított ember felé, kiknek egyedüli bűnük csak az, hogy emberek akartak lenni. Kik csak azt kérték a mindenható Jutegyár igaz­gatóságától, hogy két munkást, kit 12 és 16 év előtt felvettek, ne dobják ki. Hogy azok, kik jók voltak eddig, legyenek jók ezután is, ha nincs is annyi erejük, mint akkor, mikor felvették őket. Az igazgatóság azonban nem hallgatott az érvekre: hogy már 112 órát dolgoztak olyan munkánál melynél 60 óra is elég arra, hogy kidűl­jön mellette az ember. Csak arra kértük az igazgatóságot, hogy ne dobja ki azt a két agyondolgoztatott munkástestvérünket csak azért, mert vasárnap — a nehéz heti munka után — d. e. 10 órakor mertek haza menni a családjukhoz, hogy gyerme­küket egyszer ébren találhassák és megölelhessék, mert egész héten úgyis a gyárban dolgoznak éjjel-nappal. Anyák! Proletártestvérek! Ne kergessétek gyermekeiteket ebbe a gyilkos, élet­pusztító gyárba! Oda, hová egészségtől duzzadó testtel lép a fiatal munkás és ahonnan korán megöregedve — dobják ki! Senki ne lépje át addig e vesztőhely küszöbét, amíg az igazgatóság vissza nem veszi a két kidobott munkást és vele az 1200 kikergetett testvérünket, kik a két társu­kért bátran a szemébe néznek a legnagyobb nyomornak is! Munkás testvérek! 800 munkásnő, 200 családos ember és még 200. tíz és 12 éves gyermek között sok korán megöregedett ember áll szemben a közelgő hideg téllel és a még hidegebb szívű igazgatósággal. És az igazgatóság nem hajlandó az 1200 munkást — a lelkiismeret szavára hallgatva — megkímélni a reájuk váró nehéz gondoktól és nélkülözésektől. Az igazgatóságnak még nem elég, hogy 1 kor. 20 és 1 kor. 60 fillér napibérekkel fizeti a munkásait; — néki ezenfelül még a munkások vére és élete is kell! 1. Ma: IV., Bajcsy-Zsilinszky út

Next

/
Thumbnails
Contents