Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

nyilvános gyűlésen jelen vannak a hatóság képviselői, akik arra ügyelnek, hogy í szónokok a napirendtől ne térjenek el, vagy szavaikkal ne sértsék meg az ország tör vényeit — amely esetben az illetékes hatóság által felelősségre vonhatók és szükséí esetén törvényeink szerint meg is büntethetők, — mindettől eltekintve azért is lehe tétlen számomra, hogy azt az előadást, melyet ma délután szándékszom tartani, írás ban közöljem, mivel előadásaimhoz nem szoktam fogalmazványt készíteni, hanen csak néhány feljegyzést. A téma, melyet tárgyalni akarok, véleményem szerint eléggé világosan ki var fejtve a Rendőrfőkapitányságnak beterjesztett jelentésemben. 2 Ettől függetlenül — további félreértés elkerülése végett — ezúttal is hangsúlyozni szeretném, hogy a tudo mány és annak tanítása szabadságán én azt értem, hogy egyetlen tudományt sen szabad korlátok közé szorítani, akár zavarja az egyesek elképzeléseit, hitét, eddig nézeteit, akár nem; és tanítása szabad kell, hogy legyen, különben magát a tudományo: megismerés utáni ösztönös vágyat is megfojtanánk. A tudományos megismerés sza badsága nélkül, ami éppen a modern idők vívmánya, nincs szellemi élet, csak stagná lás, elposványosodás. A tudomány és tanításának szabadsága nélkül csak babona előítélet, szellemi sötétség létezhet. Hogyan állnánk például a csillagászattal, ha az — nehogy az Ószövetséggel ellentmondásba kerüljön — azt lenne kénytelen tanítani hogy a Nap mozog és nem a Föld, hiszen Józsua a Napnak parancsolta, hogy álljoi meg; vagy ha kénytelen lenne azt mondani, hogy a Föld a világmindenség főbolygója melynek „teteje" és „alja" van, nehogy ellentmondásba ütközzék mindazzal, ami valamennyi vallás papja „mennynek" és „pokolnak" nevez. Hogy állnánk a geológia val, ha a Föld életkorára vonatkozó kutatásaiban a bibliai mondásokhoz lenne kény telén igazodni; mi lenne az orvostudománnyal és különösképpen az egészségvédelem mel, ha minden betegséget, minden járványt „Isten büntetésének" kellene tekintenie amely csak imádsággal szüntethető meg. Hasonlóan áll a dolog a lélektannal, vegye szettel, közgazdasággal, statisztikával stb., stb. Ha a szocialista agitáció a királyi belügyminisztérium legutóbbi rendelete értei mében meg is van tiltva, az — legalábbis jelenleg — még nincs megtiltva, hogy a néj körében a tudományos megismerést elősegítsük. Ezért bizakodással remélem, hog^ a tekintetes Rendőrfőkapitányság mára meghirdetett gyűlésünket tudomásul venn szíveskedik. 3 Budapest, 1878. január 20. Frankéi Le( F. L. Bp. Főkapit. ált. ir. 32716—1878. Német nyelvű tisztázat. 2. Az első bejelentés nem maradt fenn. 3. A levelet közölte az Arbeiter Wochen-Chronik 1878. január 20-i száma is.

Next

/
Thumbnails
Contents