Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

rosszabb; a szigetnek úgyis soká tartó reconstructiója, annál későbbre marad. A Nádorsziget közepén sűrű és változatos facsoportoktól környezve a fürdőház előtt szép tisztás állt, kígyózó gyalogutakkal, a tér közepén egy-két üde lombozatú, formás hársfával; a szigetnek elzárt volta miatt meg volt a maga némikép költői csendje. S ezt a szép helyet tönkre tették; e puha pázsitszőnyeg helyén vitték keresztül a kiállítás fő útvonalát. A szigetnek szigetjellegét megszüntették, ezzel a népligetbe irányuló népvándorlást reája átterelték s azt az eredetiséget követték el, hogy mikor a hely nem volt többé sziget, akkor építettek rá hidat, egy tavon keresztül, hol az legszélesebb! Bennünket animozitás

6 nem vezet. A kiállítás igazgatósága a kiállítás egész területét, igen szépen és aesthetikai tekintetben hatásosan berendezte, bár a peripherikus corso és a központi corso közt nem volt organicus kapcsolat. Tudjuk méltányolni azt, ami szépet alkottak. De ez oly ideiglenes jellegű volt, s most, mikor a fényes kiállítás elmúlt, az épületek tünedeznek, a kép vajmi szomorú. Talán nem szükséges tovább részleteznünk a pusztulás képét. Ami megtörtént, azt visszavonni már nem lehet; hanem meg kell menteni azt, ami még megmenthető, és az okozott kárt lehetőleg pótolni kell. A fák pusztításának módszerével végre szakítanunk kell. Hivatkozunk Paris példájára. Mily gondos ápolásban és védelemben részesülnek a Bois de Boulogne ültetvényei s a város területén álló egyéb ültetvények. Néhány évvel ezelőtt egy pályaudvar kibővítése miatt néhány fát kellett volna kivágatni. A parlamentben e miatt meginterpellálták a belügyministert, s a felháborodás oly nagy volt, hogy az nyílt ülésből küldött ki egy főhivatalnokot, ki a pusztítást a helyszínén megakadályozta. Más alkalommal egy korcsolyázó egylet elnökét bírói úton súlyos pénzbüntetéssel sújtották azért, mert néhány a pályának útjában álló fát kivágatott. Nálunk nem ily felfogás uralkodik. Mutatja ezt az a szomorú látvány is, melyet a Zugligetbe vezető felső vezetékű villamos vasút kedvéért féloldalt megcsonkított fasor nyújt. Álljunk meg, s ne menjünk továbbá a vandalizmussal határos eljárásban. Lehetőleg gyorsan ismét sűrű lombos facsoportokat kell elővarázsolni, a pázsitot terjeszteni, ápolni kell. Minden fölösleges épület a kiállítás területéről mihamarább pusztuljon és helyét dús növényzettel kell kipótolni. Minden jel arra mutat, hogy a liget helyreállítása nem jó irányban indul. Először is meg van az a törekvés, hogy mentül több épületet megtartsanak; másodszor egész divattá lett, hogy a ligetben helyezzenek el mindenféle múzeumot; harmadszor pedig nem facsoportokat akarnak nevelni, hanem czifra virágágyakkal ajándékoznak meg bennünket. Csak egyet említünk. A történelmi épületcsoportot hányféle múzeumok tervezői reclamálják a maguk számára. Az a jelszó, hogy ott kész az épület, nem kerül pénzbe. Mintha nem drágább volna ez a hely a város sok üres telkénél, s mintha nem kellene azt a szigetet akár nagy áldozatok árán is, akár felnőtt fák tömeges ültetésével is mielőbb visszaállítani, s talán még szebbé tenni, mint valaha volt. Talán még nem késő, ha az említett tervezgetések ellen, felemeljük kérő szavunkat. Bizalommal fordulunk ezért a székesfőváros Nagytekintetű Tanácsához, előadván tiszteletteljes kérelmünket az iránt, a városliget maradjon liget, s ne legyen se 6. elfogultság.