Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
továbbá, hogy az állomás helyek a Nyolczszög-térig terjedő belső szakaszon szépészeti és közlekedési szempontból az utczák és közforgalomra szolgáló terek mellőzésével vagy magánházakba vagy olyan közterületre tétessenek, mely a közforgalom czéljaira különben sem vétetik igénybe. Ezzel kapcsolatban kívántuk, hogy az Andrássyúton az Arena-út sarkán, különösen az építendő műcsarnokra való tekintetből egy külön állomás létesíttessék. Végül kimondani óhajtottuk, hogy ezen vasút építését az 1896-iki kiállítás előtt csak az esetben lesz szabad megkezdeni, ha a vállalat teljes biztosítékot képes nyújtani arra, hogy e munkákat a kiállítás megnyitásáig biztosan be is fejezi, ellenkező esetben az építés megkezdését a kiállítás utáni időre kívántuk halasztani, mert hogy a legfőbb útvonalakon a forgalom a kiállítás idejében akadályozva legyen, ez egyáltalán nem lett volna megengedhető. Ezen határozatok a belügyi- és kereskedelemügyi minister Urak által elvileg helybenhagyatván, 1894. május hó 15-én megtartatott a közigazgatási bejárás és ez alkalommal a következő részletes megállapodások jöttek létre: A) A vasútvonal vezetését illetőleg A földalatti vasútnak kezdőpontja a Vigadó-utczának Vigadó-tér felőli végén fekszik s innen a Vigadó-utcza mentén, a Gizella-téren, Harminczad-utczán, Deák Ferencz-téren, a Váczi-körúton, továbbá az Andrássy-úton át a Városligetig vezet, hol a létesítendő kiállítási híd közelében éri el végpontját s innen a városligeti tó mentén a Nádor-szigeten levő artézi fürdő közelében tervezett végállomásig lesz mint útszínben vezető vasút megépítendő. Ezen fővonalnak 34/36 szelvényei között visszafelé kiágazólag kezelési czélokra egy összekötő vágány terveztetett, mely a fővonalat a villamos városi vasút Podmaniczky-utczai vonalának Arena-úti keleti vágányával kötné össze, illetve az Arena-úti forgalmi pályaudvarral való összeköttetésre szolgálna. B) Állomások, illetve lejáró-helyek 1. A Gizella-téren, 2. a Deák-Ferencz-téren, 3. az Andrássy-út és a Váczi-körút torkolatánál, 4. a magyar királyi Operaház előtt, 5. az Oktogon-térnél a Városliget felőli oldalán, 6. az Andrássy-út és Vörösmarty-utcza keresztezésénél, 7. a Körtérnek nyugoti oldalán, 8. az Andrássy-út és Bajza-utcza keresztezésénél, 9. a Városligetben a tervezett új műcsarnok 9 közelében az Andrássy-út jobboldalán, 9. 1896-ban épült fel.