Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

mint a millyen sarkalatos törvényeink egyikének ideigleni felfüggesztése, a nélkül, hogy a kérdéses állóhid építését telhető hathatósággal eszközleni nem óhajtanák; de továbbá a két testvér város lakosinak hazafiúi gondolkozás-módja is isméretesb előttünk, mintsem legkevésbé is kétkedhetnénk, hogy a tárgy sikeresítésére ők is mindent, mi csak hatalmukban áll, el fognak követni: ugyanazért ezennel illendően kérjük a Nemes Tanácsot és Választott Polgárságot: méltóztassék olly végzéseket hozni, és az országgyülésrül kiküldött Tekintetes Választmánynak olly értelemben nyilatkoztatni ki magát, mi szerint Buda és Pest közt építendő nemcsak czélirányos, hanem a két város díszére is szolgálandó állóhidnak felállítását egy részvényes társa­ság vállalhassa magára. Ezen kérésünket pedig azon okbul intézzük mi alulírtak a Nemes Tanácshoz és Választott Polgársághoz, mivel eltökéltük mi egy ollyas, az érintett állóhid építését eszközlendő részvényes társaságnak alapját megvetni, a mennyiben t.i. a törvényhozó és végrehajtó hatalom olly igazságos és méltányos határozatokat fog megállapítani és törvény által megerősítni, mellyek hasonló társaságok egybeállását lehetővé teszik. a Nemes Tanácsnak és Választott Polgárságnak alázatos szolgáji Pest Febr. 17-én 1835 Gróf Széchenyi István Kovásznai Kováts Sigmoncl Kappel Fridrik Tüköry József BL. Vegyes iratok I. Acta pontis stabilis. Magyar eredeti. 160. A budai tanács és választott polgárság felirata az állandó híd ügyében d. n. (1835) Szabad Királyi Buda Fő Várossának Tanátsa, s Polgársága a Fő Méltóságú Buda Pesti állandó hid eránti Országos Választottság e f. é. Pünkösd hava l-ő, Sz. Jakab hava 4-ik és 6-án Pozsonyban költ kegyes véleményére, bátorkodik alázatos nézeteit a Fenn Tisztelt Országos Választottságnak szine eleibe minden tisztelettel következendőképp felterjeszteni. — tekintvén az Európai folyók leg nagyobbika által ketté hasított oldalain majd az Ország közepén felépültt s több mint száz ezer mindennemű korú, tehetségű, s sorsú, a külső s belső elmessen ki müveltt, s felállított birtokaikat ügyessen használó Lakosokkal népesedett Szomszéd Varossait; — vetvén továbbá szemes figyelmet a Duna vize egy részének gyümölts hajtó hegyes, a másika az Ország végéig termékeny laposra nyújtott partyaira, ezeket a Duna mentiben több pontokon félbenszakasztó, terhes hajók alá való, s tsatornyával öszve kaptsolt folyókra; — a termesztvények minémü, s mennyiségére; — ezeknek az emiitett Európa fő folyó vizén (a Vaskapui akadályok elmozdítása után) a világ mind az öt részére szállítandó feltsereltetésére;

Next

/
Thumbnails
Contents