Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

Az 1870. évi X. törvény-czik Részletek az 1870. évi, a Duna-folyamnak a főváros mellett szabályozásáról és a Buda-Pesten létesítendő egyéb közmunkák költségeiről, illetve végrehajtási közegeiről 1870. április 10. (Szentesítést nyert 1870. évi ápril 10-én. Kihirdettetett az országgyűlés mindkét házában 1870. évi ápril 11-én) I. §. Hogy a Duna-folyam Buda-Pest mellett akképen szabályoztathassék, a mint a hajózás és kereskedés országos érdekei igénylik s a főváros, mint az ipar és kereske­delem központja, oly állásba emeltessék, mely számára a szabad közlekedés mind­azon előnyeit biztosítsa, a melyek az ipar és kereskedés fejlődésének nélkülözhetlen feltételei: felhatalmaztatik a ministerium, hogy ezen országos czélból szükséges beruházásokra huszonnégy millió osztr. ért. forint erejéig sorsolási kölcsönt köt­hessen, 3. §. A fennebbi szakaszokban meghatározott feltételek alatt felveendő kölcsön­ből fedeztetik: a) A közlekedés könnyítése végett az ország két részét egybekötő láncz-híd megváltása; 1 b) a forgalomnak és közlekedésnek, épen a kereskedés központján fennakadás ellen biztosítása végett, egy, vagy szükség esetében két új álló-híd építése; c) a Duna-folyamnak a főváros határai között oly módon szabályozása, mely a midőn a fővárost az árvíz ellen biztosítja s a hajózás akadályait a kereskedés köz­pontján elhárítja, a hajózásnak és kereskedésnek tágas kikötőket és új rakpartokat nyit, tekintettel a közraktárakra (docks, entrepots) is; d) a fővárosban, az ipar és kereskedés központján, az áruforgalom könnyítése s a máris gyakori közlekedési zavarok elhárítása végett, de közegészségi tekintetből is kellő szélességű közlekedési fővonaloknak — mintegy állam-utaknak a községi utak nagy hálózatában — nyitása; e) s az ezekre szükséges helyszíni és magasságrajzi felvételek, tervek, kisajátí­tások és más előmunkálatok költsége. 10. §. A jelen törvény 3. §-a d) pontjában kijelölt vállalatok s a 7. §-ban érintett további teendők tervezésére és kivitelének vezetésére, valamint a 7. és 8. §§ 2 szerint alkotandó fővárosi pénzalap kezelésére „Fővárosi közmunkák tanácsa" cím alatt külön állandó közeg rendeltetik felállítani. II. §. E fővárosi közmunkák tanácsa egy elnökből s ha szükségesnek mutatkoz­nék, egy alelnökből és 18 rendes tagból áll. 1. A Lánchíd részvénytársasági kezelésben volt; a részvénytársaság vámot szedett az át­haladóktól. E vám ekkor már a szabad közlekedés akadályává vált; megszüntetése azonban csak a társaság kártalanítása, azaz a híd megváltása útján volt lehetséges. 2. A 7—8. §§ a külön fővárosi pénzalap létrehozását taglalja.

Next

/
Thumbnails
Contents