Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)
BEVEZETÉS
kívánatos, hogy a város határát kijelölje. A helybeli tanácsnak tehát hiteles okmányokat kell beszereznie arra nézve, meddig terjedt ősidők óta a budai terület, vagy felterjesztést kell benyújtania a kamaraigazgatósághoz arról, hogy arányos városterület céljából milyen kerület tartozzék hozzá. Az igazgatóság aztán nem fogja elmulasztani, hogy minden továbbit a község javára fordítson és a méltányos törekvések eléréséhez minden lehető segítséget megadjon. Ötödször: A császári sörfőzdétől nem messze, a Gellért-hegynél a Duna-parton fekvő meleg fürdő 1 a közkiadások jobb fedezésére és hogy a polgárság a külön költségektől mentesüljön, Buda városának engedtetik át oly módon, hogy azt a köz javára jó állapotban kell megtartani, és hogy mostani bérlője, Eder Ferenc, a ragály idején teljesített és — amitől isten kegyesen bennünket megóvjon —• esetleg más hasonló esetekben még igénylendő szolgálataiért minden mások előtt, de tetszőleges értékért vagy részesedésért a bérletben meghagyassák. Azonkívül nem lesz kifogás az ellen sem, hogy neki egy malmot kiutaljunk, ha van még ilyen bérbeadatlan a budai területen. A dolgok ilyen állapota esetén a polgárság mielőbbi felemelkedésére gondolva a polgárok ezután is hosszú időre mentesíttetnek minden kamarai adótól, a tized kivételével; megszabadíttatnak a helyőrségi katonák beszállásolásától is. Aminek 2 legközelebbi bekövetkezését remélve, minderre mi a városi tanácsot tájékoztatásul emlékeztetni és magunkat az isteni irgalomba ajánlani akarjuk. Kelt Budán, 1696. évi december hó 1-én. BL. Acta administrationis cameralis. Német eredeti. 5. Buda, Pest, Székesfehérvár és Esztergom felirata szabadságjogainak visszaadása tárgyában d. n. (1701) Magas Császári és Királyi Új szerzeményi Bizottság I 1 Bizonyára kegyesen vissza méltóztatik emlékezni arra a magas császári és királyi bizottság, hogy Buda, Pest, Székesfehérvár és Esztergom szabad és királyi városok már gyakorta folyamodtak a legalázatosabban aziránt, hogy régi állapotukba visszahelyeztetve, elnyerhessék a szabad és királyi városokat megillető jogaikat és kiváltságaikat, urbáriumaik egyidejű kibocsátásával; és jóllehet az említett városok úgy vélték, hogy annyi fáradozásuk és annyi költségük nyomán végre-valahára meg1. A mai Rudas-fürdő. A császári sörfőzdék tőle északra, a mai Erzsébet-híd budai hídfője táján állottak. 2. Ti. a polgárság felemelkedésének. 1. Üjszerzeményi Bizottság (Neo-acquistica commissio) — 1690-ben, az országnak a töröktől visszafoglalt részein a birtokviszonyok rendezésére felállított bizottság.