Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

Pest kihalt, ugy éreztem magamat, mintha valami temetőben őgyelegnék s a csendes házak néma sirkövek volnának. Nem láttam katonát, honvédet, nemzetőrt; nem láttam mást, mint cselédfélét és csőcseléket, az is asszony, gyermek vagy öreg volt. Most győződtem meg igazán, hogy a várost nem szép és nagy házak teszik, hanem az emberek, élet és forgalom. Mint nyomasztó álom hatott az idegzetemre. Kínos emlélkedésekbe merültem, a miből harsány zene riasztott fel. És a mi most következett, megrázta csontjaimban a velőt. Windischgrátz hadserege vonult be; most már tényleg el van foglalva a főváros, Pest többé nem a mienk, ezután idegen itt a magyar, Önkény és ismeretlen törvények fognak itt uralkodni. Úgy éreztem magam, mint ki édes anyja temetését nézi, s a diadal-indulók gyászzenekint hatoltak füleimbe. Eszméletem kezdett elhagyni, s csak nagy erőlködéssel bírtam magamat fenntartani. Ezalatt a legfényesebb sereg; edzett katonák, a legtökéletesebben öltözve és fegyverkezve, büszkén, diadalmasan s elbizakodottan vonultak végig szemeim előtt. Oh! ezt látni káprázatnak is sok lett volna, pedig valóság, keserű valóság! Rágondoltam aztán a mi gyakorlatlan, fiatal, csak részben felöltöztetett, s féligmeddig fölszerelt szegény honvédeinkre, hogy ezekkel mérkőzzenek, pedig meg kell mérkőzniök, s meg is mérkőztek... És e mérkőzést a világ megcsodálta. Windischgrátz serege után jött a Jellasiché. Mikor az ácsorgó asszonyok s gyerekek a Jellasich huszárokat hitvány gebéiken két-három rétben meggörnyedve látták, felkiáltottak: — Jézus Mária! hát ezek is huszárok? Innen maradt rajtok az emlékezetes elnevezés: „Jézus Mária huszárok." Intettem Gábornak, s mentünk ki a kerepesi út végére, kocsira ültünk, visszatértünk Gyömrőre. Dermesztő hideg volt; egész úton könyeztem. Oh! nem a hideg facsarta szemeimbe a könyeket, de a lelki fájdalom. Mikor már jó távolra haladtunk, megállíttattam a lovakat, felálltam a kocsiban, s visszatekintettem Pestre. Szívem úgy összeszorult, mintha vasmarok sajtolná. Úgy éreztem, utoljára látom Pestet, örömeim, boldogságom és annyi szép emlékeim drága helyét. Pestet, az ország szemefényét, a magyar műveltség, tudomány és irodalom központját. Degré Alajos: Visszaemlékezéseim. Bp. 1883. II. 190—111.1. 98. A pesti közgyűlés határozata a város feladásáról 1849. január 5. A közgyűlés híradást vévén arról, hogy az Austriai cs [ászári] hadsereg előcsapatai a szomszéd Budavárosát megszállották