Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1942/1943-I tanévre

Dr. Sámson Edgár: -dös képzős gyakorító igéink

Egy alapige (vág ~ vagdos) hosszú hangzója a képző előtt megrövidült. Egyéb tőbeli változást nem tapasztalunk, mert a csibdës, bögdös, szögdös-féle eseteket nem szokás tőváltozásnak minősíteni. A repdes igéből olyan alapszót vonhatunk el, amelv nyelvünk hagyományaiban ismeretlen. Az esd'és-bö\ elvonható tő viszont csak nyelvjárásból ismeretes. A bujdos, bukdos stb. igékben pedig a ma mindig hozzáejtett -ik személyrag nélküli alapigét találjuk. Abból, hogy az alapigék majdnem kivétel nélkül képzőtlenek és egytagúak, arra következtethetünk, hogy itt nyelvünk nagyon régi igéivel állunk szemben. Ha ma még nem is tudjuk sokukról az ismeretlenség fátylát lelebbentem, kétségtelen az, hogy ezek az igék j órészt nyelvünk finn-ugor készletéhez tartoznak, vagy legalább is réges-rég meghonosodott örökségek. További fejtegetéseinket hozzáfűzhetjük azokhoz a megállapításokhoz, amelyeket a -d -s képzőre vonatkozólag nyelvészeti irodalmunkban találunk. KÖRÖSI (Nyr. XI, 156) csak régibb szótárainkra támaszkodhatott, mert az ő dolgozata idejében a Nyelvtörténeti Szótár még nem volt meg, s adattára e miatt hiányos. Hogy e képzésekben a tiszta alapszó világosan elválik a képzőtől, helyes megállapítása. Szerinte a dugdos Molnár Albertnál és Pázmánynál «még» dugogat, a faldos pedig Matkónál «még» faldok. Arra, úgy látszik, ő nem gondolt: hogyha Pázmánynál stb. ő még nem is akadt rá a dugdos, illetőleg a faldos igére, azok ismeretesek lehettek a magyar nyelvben, hiszen a szótárba jutás idejéig a szónak tekintélyes múltja is lehet. — Mi jól tudjuk, hogy ezek a képzők már jóval az említett írók előtt használatosak voltak, sőt ők maguk is éltek vele, de másrészt minket az sem lep meg, ha valamely képzőről csak bizonyos helyekről vannak adataink, hiszen vannak esetek arra, hogy egy képző elég elterjedt a székelyeknél, a Dunántúlon pedig legföljebb csak hírből ismerik. KÖRÖSI okoskodásából úgy látszik, hogy' ő a Pázmány utáni időkig tartja a -d-s képzőt élőnek. A -d-s képző élő volta elleni tiltakozása nagyon igaz tényekre támaszkodik akkor, amikor hivatkozik arra, hogy a képző csak egytagú igékhez járul, sőt még azokhoz sem korlátlanul. A nem létező képzések közé besorozza a lesdes-t is, pedig erre nyelvészeti irodalmunkban van adat. További bizonyítéka a képző kihalt voltára az Eszék-vidéki fogdos: mert a nép a befogdostunk, kifogdostunk alakokat ott is használja, ahol a gyakorító értelem fölösleges. Ezzel szemben azonban a háromszéki, sőt drávamelléki fogdos 'belehuzkod (fonalat