Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1942/1943-I tanévre
Dr Karsai Géza: Középkori vízkereszti játékok
zad folyamán ugyanúgy adták elő a mágusok körmenetét, mint korábban, de a kísérő játék német szövegét többször átalakították és a végén elválasztották tőle. Besançonban Crombach átírása és Guenard leírása szerint a XVII. század elején szinte változatlan formában élt a középkori játékhagyomány. A felvilágosodás azonban, éppen úgy, mint korábban a hitújítás, legtöbb helyen még a játékok nyomait is eltörölte. Ezrével tűntek el az erőszakos szekularizációk, vallásháborúk, belső villongások és forradalmak viharában azok a féltve őrzött középkori kéziratok, amelyek minden viszontagsággal dacolva a kolostori és káptalani könyvtárakban addig fennmaradtak. A XIX. és a XX. század kutatóinak nagy munkát kellett végezniök, hogy a régi szöveganyag kis töredékének felkutatásával, kiadásával és feldolgozásával a régi gazdag liturgikus játékhagyomány emlékét megmentsék a jövendő számára. Elveszett vagy lappangó szövegek. A középkori liturgikus kéziratok, amelyekben vízkereszti játékainkat feljegyezték — mint már említettük —, ezerszámra pusztultak el a századok folyamán, úgyhogy viszonylag kevés maradt fenn napjainkig. Szövegeink áthagyományozása éppen ezért nagyon esetleges és töredékes. A műfaj fejlődését hiteles módon nehéz belőlük megállapítani. Nem ismerjük az elveszett változatok számát és jelentőségét, s így nem tudjuk kitölteni a fennmaradt típusok közötti hézagokat. Vannak helyek és játékok, melyekről csak szűkszavú, homályos adatok, említések vagy leírások maradtak fenn. A latin vízkereszti játék elterjedése szempontjából ezeknek is nagy jelentőségük van. Szöveggyűjteményünk kiegészítése és a későbbi kutatás megkönnyítése céljából ezeket is közöljük. GERHOH VON REICHERSBERG prépost (1093—1169) «Libri trés de investigatione Antichristi» című művében (1161 körül) 6 0 külön fejezetet ír a templomi színjátékok ellen : «De spectaculis theatricis in ecclesia Dei exhibitis». 6 1 Ebben elsősorban az augsburgi szerzetesek liturgikus és liturgián kívüli játékait ítéli el, melyeket 1120 körül maga is látott. Az Antikrisztus műveinek mondja őket a beléjük szivárgott világi elemek és a bennük rejlő bűnalkalmak li 0 Kiadta SCHEIBELBERGER, F., Gerhohi Reichersbergensis Praepositi opera hactenus inedita. I. kötet, Linz 1875. 6 1 V. fejezet, I s könyv. : SCHEIBELBEKGKH, i. ni., 25—28. 1. CHAMBERS, i. m., II, 98—99. 1. YOUNG , Drama IL 524—525. 1.