Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1941/1942-I tanévre

Dr. Csóka J. Lajos: A magyar tudományosság megszervezésének kísérletei a XVIII. században

Képzelhető, hogy az az államtanács, mely a lehető leg­teljesebb összpontosítástól várta a Monarchia felvirágzását, mily felháborodással fogadta ezeket a magyar szeparatista gondolato­kat. 1 Az államtanácsban elsőnek az udvari tanulmányi bizottság elnöke, Kressel fejtette ki véleményét, E szerint a kalendárium­ügy másutt is bonyolult, nemcsak Magyarországon, mégis meg­oldható. Az azonban szinte nevetséges lenne, ha már most a biro­dalom minden nemzete külön akadémiát kívánna. Örülnünk kell, ha egynek a megalapítása sikerül. Amint Franciaországnak is csak egy akadémiája van, úgy a Bécsben felállítandó is elég lesz az egész Monarchiának. Nemcsak felveszik ide a magyar tudósokat, de még az irányítás egy részét is magyar, Pater Hell, fogja végezni. 2 Gebier azt hangoztatta, hogy a magyar királynak a közoktatás terén korlátlan hatalma van. A kalendáriumkérdés pedig sokkal szorosabb'kapcsolatban áll a közoktatás kérdésével, mint azt a magyar hatóságok gondolják. A kalendáriumokban közölt elvek és történetek ugyanis lényegesen befolyásolják a nép lelkületének alakulását. De egybéként is — folytatta a Gesammtmonarchio lelkes híve -—• Magyarország csak egyik része a Monarchiának ; s ez a Monarchia (mely az Őfelsége jogara alatt álló államok fog­lalata) úgy állít fel most egy közös akadémiát, mint egykor Francia­ország, mely szintén különböző részekből alakult ki. 3 Az állam­tanács többi tagja •— Löhr, Stupan, Hatzfeld — hozzájárult a föntebbi véleményekhez s ezek alapján az uralkodó 1775 márc. 21-én arra utasította a magyar kancelláriát, hogy az udvari tanul­mányi bizottság által kért jelentéseket mielőbb szerezze be és közölje a bizottsággal. 4 1 Az erre vonatkozó iratokat 1. Schiitter, i. m. 133—137. 1. 2 Endlich ad 3. : wäre fast lächerlich bey einer jeden Nation eine Aka­demie der Wissenschaften zu errichten, sondern man muss zufrieden sein, wenn eine zu stände kommt . . . Természetes : es müssen auch hungarisclie Gelehrte zu Mitgliedern aufgenommen werden, er P. Hell, ein Hungar, einen Theil der Direction auf sich nehmen wird. U. o. 3 A Gesammtmonarchie elmélete : Hungarn macht nur einen Theil der Monarchie aus. Diese, der Complexus der von Ihrer Mayestät beherrschen­den Staaten, errichtet eine allgemeine Accademie der Wissenschaften, gleichwie Frankreich, das ebenfalls aus verschiedenen einzelnen Theilen zusammen erwachsen ist, nur eine Accademie hat. U. o. 4 Quae ab hujate in re Studiorum ordináta Commissione petitae fuerunt informationes, loco suo quamprimum id fieri poterit, subministrentur, eidem­que commissioni communicentur. U. o.

Next

/
Thumbnails
Contents