Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1940/1941-I tanévre
Dr. Lovas Elemér: Árpádházi Margit életrajzának írója — Marcellus.
legenda tiszta magyar szerkesztése fölött vitatkoztak a szakemberek. A legenda szövegezéséből, nyelvéből állapították meg a latinizmusokat, és így arra a következtetésre kellett jutniok, hogy a legenda írója latin forrásokból dolgozott. Az senkinek sem jutott eszébe, hogy az írás idejéül felvett XIII—XIV. században nem is volt a latintól független magyar irodalmi nyelv, és így, ha nem volna is kimutatható a közvetlenül használt latin forrás, a stílus latinos volna, mert latin nyelven nevelődött föl a magyar irodalom minden munkása. Sok, nagyon sok időnek kellett eltelnie, míg az idegen gondolkodás és kifejezés képeit a magyar szemlélet át tudta gyúrni teljesen magyarrá. Annyira hosszú idő volt szükséges ehhez, hogy a nyelvünk tisztaságáért folyó harc még ma is tart. Ez nem is csodálható, hiszen folyton érintkezünk a másnyelvű irodalom révén a magyarnak idegen kifejezésmódokkal, és csak kevés embernek adatott meg az a képesség, hogy az idegen nyelvben talált kifejezés tiszta magyar megfelelőjét saját nyelvünkben felfedezze, és így ne szolgai fordítást adjon olvasói elé, hanem annyira átgyúrt szöveget, amelyiken nem állapítható meg, hogy milyen nyelvből készült a fordítás, vagy milyen nyelvű források álltak az író előtt. Ma már tudjuk, hogy nemcsak a latinon nevelődött írói felkészültség adja meg a legenda nyelvében található latinizmusok magyarázatát, hanem csakugyan latinnyelvű forrásból készült az egész legenda. Annyira nyilvánvaló ez, hogy a fordító néha kétszer is lefordítja ugyanazt a latin mondattöredéket, mert maga sincs megelégedve az első fordítással. De még többet tudunk. Ismerjük azt a latinnyelvű legendát, bár csak kivonatos alakjában, amelyikből készült a magyar legenda fordítása. De nem beszélünk kellő pontossággal, ha csak fordítói munkát említünk. Különbséget kell ugyanis tennünk a legenda szerkesztése és fordítása közt. A szerkesztés mindenképpen önálló, szinte egyedülálló, sőt elmondhatjuk, hogy a szerkesztés korában nagyon is szokatlanul magas színvonalú. Az író maga elé vette Marcellus legendáját, még hozzá nem azt a változatot, amelyiknek német szövegét Jorg Valter fordításában megismertük, hanem egy magyarországi példányát. A latin legenda még nem volt kivonatos. Aztán felütötte a második szenttéavatási jegyzőkönyvet, és ezt a két forrást egybeszerkesztette. Mégis különlegessé az teszi magyar legendánkat, hogy külön felsorolja a Szent Margittal együttélő apácákat, mindegyikről ad néhány adatot, majd megírja a tanúvallomást tevőkre vonatkozó részt is, mintha alá akarná támasztani a legenda történeti részében
