Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1940/1941-I tanévre
Dr. Lovas Elemér: Árpádházi Margit életrajzának írója — Marcellus.
kiírását a fenti gondolatok sorrendjében, hiszen benne van a középkor egész életfelfogása az imádság módjának ismertetésétől a szenvedő Krisztus útján való járásig, éppen azok a gondolatok és tények, amelyekben B. Margitot nagynak találjuk. Csak még arra akarunk rámutatni, hogy hogyan gondolkodott B. Margit az imádság módjáról, és hogy gondolata, bizonyára Marcellus tanítása nyomán, mennyiben egyezett az Imitatio Christi e nemű útmutatásával. Katalin nővér tesz B. Margit mondásáról vallomást az imával kapcsolatban : «Commenda corpus tuum et animam tuam domino, et semper cor habeas ad ipsum, ita, quod neque mors, neque alia creatura retrahat te de amore Dei». Krisztus követésében ugyanerről ezt olvassuk : «Teneas te apud Jesum vivens ac moriens et illius fidelitati te committe ... Si scires te bene ab omni creatura evacuare, Jesus deberet libenter tecum habitare». Más a fogalmazás, de nagy is köztük az időbeli különbség. A gondolati egység azonban köztük nyilvánvaló. Az a körülmény pedig, hogy a Szentek közül B. Margit társnői is, meg az Imitatio Christi is csak Szent Lőrincet szerepeltetik név szerint, még inkább nyilvánvalóvá teszi előttünk, hogy B. Margit életének irányításában Marcellus az Imitatio Christi valamilyen régi szerkesztését használta vezérkönyvként. A mester és a tanítvány viszonyát nagyon jól jellemzi tovább Mályusz Elemér már többször idézett cikkében. «A tanítás — írja —, amelyet Margit Marcellustól nyert, csak az útjelző állomások felismeréséig terjedhetett. Amikor a kapuig eljutott, lelkiatyjától el kellett válnia. Ez nem kísérhette tovább abba a birodalomba, amelynek szépségeit elsősorban az érzékenyebb női lélek szokta megismerni. Itt kezdődött Margitnak egészen egyéni élete . . . Margit életének végső szakaszában Marcellus a fejleményeknek már csak csendes szemlélője volt. Mintha a szerepek felcserélődtek volna. Korábban Margit volt az, aki odaadó áhítattal figyelte és követte Marcellus utasításait . . . most azonban, mikor tovább haladt nálánál, a mester tekintett fel úgy reá, mint aki az isteni kegyelem birtokosa ... Az értelem erejével közöltekért gazdag kárpótlást nyert a gyengéd és érzékeny női lelkiélet szépségeinek láttára.» 1 S Marcellus maga is hitt neveltjének életszentségében, hiszen egyszer valósággal felelőssé teszi négy kis beteg novicia gyógyulásá1 Emlékkönyv, 377—8. 1.
