Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1940/1941-I tanévre

Dr. Gál Geláz: A madárfiókák paizsmirigyeinek változásai

hámsejtek leválásának ? Küchler (13) is észleli ezt a jelenséget, de nem tulajdonít neki jelentőséget s magyarázatát nem adja. Fel­tevésem a következő : Ismeretes, hogy a kolloid felhasználásánál a hámsejtek magasabbak lesznek, magjuk is megnagyobbodik s a sejtek szélesebbek is lesznek. így a hámsejtek között bizonyos feszültség jön létre, ami egy-egy hámsejtnek a tüsző üregébe való kilökésével kiegyenlítődik. Az éppen leválni készülő hámsejtet tünteti fel 5. képünk. Ez a hámsejtleválás egymásután többször is végbe mehet. A kolloidba így bejutott hámsejt körül vakuolum keletkezik, mégpedig úgy, hogy a fellépő proteolytikus folyamatok következtében keletkező híg-folyékony anyagok a levált sejteket a kolloidtól távoltartják (Vrtel, id. Eggert, 6). Ez a folyamat az 5. felvételen jól látható. Az éppen leválni készülő sejten kívül egy nemrég levált s így még ép sejt is van a kolloidban. Ezenkívül még két, különböző időben levált hámsejt maradványai vannak a tüsző üregében. A 6. felvételen két 'egyszerre levált hámsejt látható, amelyeknek magja és sejtplazmája eredeti szerkezetét megtar­totta, tehát nem régen juiott a kolloidba. Hasonló jelenség még sok figyelhető meg ebben a mirigyben. Pica pica L. 1 hetes fióka. Erős működésben lévő mirigy. A tüszőüregek átlagos nagy­sága 15-8 p. A tüszőkben jól festődő kolloid van, szélein chromo­phob-hólyagocskákkal. Ilyenek a tüszőhámsejtekben is vannak. Utóbbiak elég magasak. Átlagos magasságuk 7-6 p. A hámsejt­magvak alakja kerek, átlagos nagyságuk 4-6 p. A sejtek chromatin­állománya sok kisebb-nagyobb szemcséből áll, amelyek basophil és acidophil szemcsézettségűek. A vérellátás bőséges. A vörös­vérsejtek között eosinophil leucocyták és mononuclearis leucocyták gyakran láthatók. A tüszőhámban sok mitosis figyelhető meg. Mindez azt mutatja, hogy a szarka egyhetes fiókájának pajzs­mirigye növekedőben van, ami egyúttal secretiós működést is jelent, továbbá e mirigy resorptiós állapotban is van, vagyis a meglévő kolloidkészletet fel is használja. Körülbelül 20 napos fióka. Ennek pajzsmirigye már csak igen csekély fokú működést végez. Sok kolloid van benne felhalmozva. A tüszők átmérője 38 mikronra emelkedett. A tüszőhám magassága 2-75 mikronra süllyedt, a mag nagysága szintén visszaesett 2-25 mikronra. A tüszők szorosan tapadnak egymáshoz. Köztük kevés vagy nagyon lapított kötőszövet van. A vérellátás mindazonáltal elég erős, ami arra mutat, hogy még némi secretiós működés van e mirigyben. Sejtoszlás sehol sem figyelhető meg. A panonnhalmi főapátsági főiskola évkönyve. 17

Next

/
Thumbnails
Contents