Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Klemm Antal: Mordvin szövegek
4. präffimä tsora. äräsf citât babai kaviiiist. ul'iiis durak tsoriiiist. kulis afäs, kadivs babas féoran dza marta, kutsizä babas fsorartfza goridiv posidaii 1 ramama. tus goridiv präffimä t'sora, ramas päiitst, vakat, oj i sal. •moïci k'ijava. viriiif äjsa varmaé satafiiä} a son dumaé : tsàpkast araéf. sajiii^zä päiitsin dza i vakanin^za, viriiif prava pufiiin dzä. mol'ä k'ijava, k'is laznivé. «laznivif kormiiiité ?» merci, sajiéâ ojin'ka, väsä laznift Aarkafiiiii vadiiiii^zä. éimimciza sas, molts ÏÏerik tsiriv,komaé, karmas éimimâ i merci: «vâdiétak apak saTt .» sajiéâ s alinéa, tsukad'iéci väts. saé kudiv, avaza k'äuksfizä : «mcléa tsoriiiim ramit ?» «mâèci ? raméiii lama, aiifsik' mäzijak cièiii usk ». avaza merä: « äna kosit r ama f tit ?» « da mol'an k'ijava. a viris sukiiiaksnä: tsapkat väsit. mon sajiii päiitsin, vakanin, prazist pufiiin. esa mol'an k'ijava, k'is väsä laznivé. a mon sajiii, ojsa väsä laznift tarkatniii vad'iiiii. mol'iii, molin , saé éimimam. korhin éimimâ, vâdié apak sait, sajiiiä , saTtiiiä». «ay pmffimä durak !» «aza jofiiik' pominkav, stiba sast pominama /» 3 tué jofiiimä, piziiä : «avat, mol'idä miiiäiiik' täfäii pominama, äjditjk kadir/k kudisa!» purnavéf avat, babat, afiiiit pominkav. fe merä: «moii moza äjdin kudisa avardif». i ombitsä merä. a durakiiif avaza merä: «mäks âéiijk ' saj tej'?» a si/à merit: «miiiäiiik ' âé mer fsorat». avas merä téoransti: «aéa, usk'if paksast !" tué tsora paksafhin mäl'ga, k'il'ts kosilkas 4 alasa i karmaè paksaii purnama. vatsk'iifôâ kosilkas paksatiiiii, a soiifé ozaé laygizist. paksafiiä avardif, a son morit morä. usk'iii*zä i savirdiii^ä, kona mastivé, a kona pel'ä kula. avatiiä avardif, téoraiif äjsa muráit* Az esztelen fiú. Éltek ketten: egy öreg ember és egy öreg asszony. Volt egy bolond fiuk. Meghalt az öreg ember, hátramaradt az öreg asszony fiával. Az öreg asszony elküldte fiát a városba edényt venni. A bolond fiú elment a városba, vett kanalakat, tálakat, vajat és sót. Megy az úton, a szél rázza az erdőt, s ő gondolta: Nincsen {a fáknak) sapkájuk. Vette táljait és kanalait, az erdő fejére tette őket. Megy az úton, az út meghasadt. «Fölhasadtál, ó Tápláló?» mondja. Vette vaját és a fölhasadt helyeket mind bekente. Ihatnája jött, odament a part széléhez, lehajolt. Kezdett inni és szól : «A víz sincsen megsózva». Vette sóját, beleszórta a vízbe. Hazaérkezett, 3*
