Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
tartalmát is ugyanabból a forrásból eredezteti, mint alakját; az Én, illetve ennek teremtő képzelete (produktive Einbildungskraft) adja meg az ismeret tartalmát, innen, ebből a «tudattalan» mélységből származik az, amit Kant a magánvalóra vitt vissza s fogyatékosan jelzett. Ezzel azután adva van az ismerettartalom önálló jellege. Minthogy az érzet a tudatnak tudattalan mélyeiből származik, sohasem fog sikerülni semmiféle észelviségnek ezt az ismeretformákból elővarázsolni; a kettő között, az észelvek rationalitása s az érzet irrationalitása között örökre áthághatatlan űr fog tátongani. A valóság tartalmát tehát, azt, ami az értelem formáiba, mint ismeretanyag belép, sohasem lehet levezetni a magukban üres alakokból, hanem át kell élni. Ez Fichte bölcseletének tanulsága Kanttal szemben. Abban a nézetben, hogy így az ismeret anyagán megtörik minden észszerűsítési kísérlet, hogy a kategóriák sohasem szülhetik magukból az ismeret anyagát, Rickert megegyezik mesterével, Windelbanddal. Az ismeret tartalmi határozottsága nem vezethető le, azt egyszerűen el kell fogadni úgy, ahogy van, ahogy adódik. A lét önálló az ismerettel szemben. Rickert észreveszi a marburgiaknak várható ellenvetését az «adottság» fogalmával szemben, de ügyesen kitér előle. A marburgi végleges észelviség ugyanis azt veti ellen azoknak, kik az alaki összetevők mellett az adottság jogait védelmezik, hogy hiszen maga az «adottság» sem egyéb, mint fogalom, mint kategória. Azonban ezt az «adatás»-t mint fogalmat el kellene választani az adottól, az egyestől, a valóságos tapasztalt tárgytól. És épen ez az egyes, adott dolog, nem pedig az adottság kategóriája alkotja az ismeret tárgyát és tartalmát. Ez a tartalom független tőlünk, eredeti, önálló adat. Lask is ezen a csapáson halad. Ö is «dualismust» lát az alak és anyag egymáshoz való viszonyában, nem az alaknak monismusát. A lehető legélesebben ki kell szerinte emelnünk az ismeretelméletben ezt a megszüntethetetlen kettősséget. Az anyag ugyan «bele van merítve:» az alaki meghatározottságokba, mintegy «érinti» a forma az anyagot, «bele van merítve» s így észszerűsítve, de ez az észszerűsítés csak bizonyos határokig terjed, nem feltétlen és teljes, hanem korlátozott s mindig marad valami hézag a kettő között. Ez a természetes megállapítás azért fontos, mert szembeszökőnek látszik a helyessége s az alak- és anyagnak egymástól való függetlenségével jobban megoldásra talál egész ismeretvilágunk, mintha az alakot teljesen úrrá tesszük az anyagon s ez utóbbit kiirtjuk. Ha a teljes észelviség álláspontjára helyezkedünk, A pannonhalmi főapáts. föisk. évkönyve. 15
