Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre

Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez

bölcselet szavaival is megjelölhetjük azt a különböztetést az anyag és alak között: a neokantiánusok különböztetése «distinctio rationis ratiocinatae cum fundamento in re». Nem is arra vonatkozik a mi birálatunk, hogy ez a megkülönböztetés megállj a-e a helyét logikai szempontból, vagy sem, nincs-e benne hiba a logika szabályai ellen. Ilyféle megkülönböztetés lehet egészen célszerű, amennyiben új meg új következtetések alapjait alkothatja. Nehézségeink inkább árra vonatkoznak, ahogyan az ismeretnek ez a két összetevője egymáshoz viszonylik, tehát az alaknak az anyaghoz való viszonyára, s ezzel kapcsolatosan az anyag szerepére és önállóságára. Azt látjuk ugyanis, hogy az ismeret anyagának a szerepe a neokantiánus ismeretelméletekben szerfelett határozatlan, homályos; az ismeret anyagának kérdése az új idealísmusnak valóságos Achilles-sarka. És ebben a nehéz problémában hamarosan ráismerünk az ismeretelméletnek egy ősrégi, szinte megoldhatatlannak látszó kérdésére : ez az észelviség (rationalismus) és a tapasztalatelviség (empirismus) harca egymással, a tapasztalat s a tiszta ész kérdése. A tapasztalatelviség teljes erővel hangoztatta az érzéklet jogait az ismeret megalapozása dolgában s az ész úgynevezett tiszta elveit igyekezett a tapasztalásra, még szorosabban: az érzékletre visszavezetni, belőle megmagyarázni. Viszont az észelviség irányzata az érzékletet kezelte úgy, mint másodrendű, a tiszta logikumokból származott adatot. Ismeretes, hogy Leibniz az érzetet «zavaros gondolkodásnak»' minősítette. Ezt az ellentétet kellett volna Kantnak kiegyenlíteni s láttuk az imént, mily sikerrel egyesítette egymással az észszerű és tapasztalásszerű elemeket az ismeretben. Végleges megoldásra nem tudott jutni. Utódait a jelenkorban két csoportra lehet osztani az ismeret formája és anyagának kérdésében: az egyik csoportba azok tartoznak, kik az ismeret anyagának s e fogalommal kapcsolatosan az érzetnek, az empíriának jogait elismerni hajlandók; ezek az «adottságot» elismerik s világosan látják, hogy tiszta rationális formákba az anyagot feloldani, az anyagnak, az adottságnak ősi jogait teljesen megsemmisíteni nem lehet. Ide soroljuk YVindelband, Rickert. Lask felfogását. A másik táborba tartoznak napjaink legmerészebb rationalistái, kik a marburgi iskola kötelékeiben találják meg az összekötő kapcsot, a közös alapot. Cohen-en, az iskola fején kívül említésre méltók: Natorp, Cassirer, Liebert. Természetes, hogy árnyalati eltérések vannak a két is-