Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
a tárgyak alapján alkottunk meg. Maga az a körülmény, hogy lehetetlen e kategóriák között fennálló valóságos. tényleges különbséget máskép megmagyarázni, hacsak nem helyezkedünk a realismus álláspontjára, eléggé megmutatja a logikai idealismus tarthatatlanságát. Az érvényfogalmat nem lehet következetlenségek nélkül teljesen logiczizálni. S hogy e következtetés súlyát növelje, hozzáad Külpe az említett érvhez még egy másodikat is. Ha az érvény(kategoria-) fogalmakat tisztán logikaiaknak fogjuk fel, nemcsak nem tudjuk a közöttük fennálló különbségeknek okát adni, de nem tudjuk alkalmazásuk kritériumait sem megjelölni. Hogy egy kategóriát hol alkalmazzunk, az nem magától a kategóriától függ, sem pedig a gondolkodástól; a kategóriák ugyanis alaki mozzanatok, azaz mintegy keretek gyanánt lehet őket elgondolni, melyek épen arra várnak, mi lesz az az anyag, mely őket megtölti, melynek ők formális megjelenést adnak. A kategóriáknak ez a közömbössége azzal szemben, a mire őket alkalmazzuk, lényegükhöz tartozik. Épen e közömbösség miatt hiányzik belőlük minden kritérium, hol, mikor, minő anyagra, jelenségre vonjuk őket rá, mint alakot. Az idealismus azonban, mikor az érvényeket a priori tiszta logikumoknak minősíti, önmaga fosztja meg magát e kritérium megadásának lehetőségétől. Ha én azt mondom, hogy pl. az okság kategóriáját a tárgyi valóságból vonom el, azaz, ha az érvények bizonyos faját reálisnak ismerem el, akkor egyszeriben kéznél van az illető kategória alkalmazásának kritériuma : maga a tapasztalati valóság. Ellenben, ha az okság elve előttem tiszta logikum, vagyis, ha semmit sem akarok tudni a tőlem független valóságról s ennek oki viszonyáról, akkor kisiklik kezemből minden ismertető jel, mely engem e viszony alkalmazásáról felvilágosíthatna. Akkor ez a kategória, a hogy az észben keletkezett, annak a körén belül is marad s nem lesz tudományosan a jelenségvilágra alkalmazható. A gondolkodás maga pedig még alkalmatlanabb e kritérium megadására, hiszen nem szülheti magából a tárgyakat, csak az ő alaki határozmányaikat. A logikai idealismus tehát, mely Kantnak a priori fogalmát a «rendszer» logikai eszméjévé finomította s az érvény fogalmát elszakította a valóságtól, oly ellenmondásokban szenved, hogy uralmának gyors véget jósolhatunk. Az a fejlődés, melyet Kant a priorifogalma a neokantianismusban megtett, kiindulva e gondolat anthropologics felfogásából, oly tiszta és szélsőséges logicismushoz jutott, hogy pályája befejezettnek tekinthető. Ez a tiszta logicismus a marburgi iskolában nyerte klasszikus alakját; Cohen és Natorp
