Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1915-1916-iki tanévre

Lovas Elemér: B. Margit történetének részletes forráskritikája

15. MARGIT TÖRTÉNETÉNEK RÉSZLETES FORRÁSKRITIKA JA 247 irányok kérdése merül fel és akörül forog a kérdés, hogy az ideális ticus, rationalisticus, materialisticus stb. történeti felfogás jogosult-e, hogy közülök melyik szab törvényt a kritikusnak. Már pedig a valóság kutatója eszmék, kitűzött czélok, a priori Ítéletek mellé csak egyoldalúan esküdhetik. Meggyőződésünk, hogy épen a történelem azon tudomány, melyből egymással ellenkező dolgokat is «nyilvánvalóan» lehet bizonyítani. A látszat és valóság nem mindig fedik egymást. Az egy eseményre vonatkozó adatok egymásnak ellenmondó színben is feltűnhetnek, tekintve, hogy már közvetve, esetleg pártállást foglaló egyének közvetítésével jutnak tudtunkra. Most csak olyan ember kell aztán, a ki az egy irányú kedvező, vagy szintén egy irányú kedvezőtlen adatok alapján mondjon Ítéletet és kész ugyanazon eseményről az ellenmondó «igazság». Nem, így nem lehet és nem szabad eljárni, azért a természettudósoknak is van beleszólásuk a csodák kérdésébe. Az ilyen, rájuk is váró csodák kérdéséhez mi egyoldalúan, kellő tudás nélkül, nem mertünk hozzászólni. A legendák akárhányszor a nem-csodát csodaként tüntették fel. Ezekre könyörtelenül rámutattunk, nem engedtünk e téren helyet a sentimentalismusnak. A történelmi igazság nevében mertük ezt tenni. Az igazság lehet, hogy fáj, de soha nem árthat. A legendákat, ha a nápolyi legenda után kellene ítélnünk, mint történeti forrásokat meg kellene tagadnunk. Igaz ugyan, hogy nem volnánk igazságosak, mert hiszen sok az igazság abban is, csak el van takarva. Ezért is, de azért is, hogy J. V. és a magyar legenda meg határozottan a legendák javára billentik a nápolyi legendától megzavart mérleget, nem tagadhatjuk történeti forrásvoltukat. Csak egy fontos követelmény áll fenn használójával szemben, a kritika minden fegyverével való felszereltség. Szerintünk, minél nagyobb a nehézség, mely a historicusra vár e téren, annál jobban kell, hogy őt ösztökélje. Ha valahol, úgy itt nem szabad vallani a «nem lehet»-et. Az emberi akaraterő örök szép példája volna a Danaidák sorsa, ha akaraterő késztette volna őket a vízhordásra s nem isteni büntetés, pedig itt már lehetetlen vállalatról lett volna szó. Mindaz, a mi homályos, eltakart, megmásított, vagy bármily oknál fogva nem a valóság színében tűnik fel: a napfényre, az igazság látszatára vágyódik. Mi igyekeztünk e dolgozat keretei közt ennek a vágynak — bár parányi részben — megvalósulásához hozzá járulni. Dr. Lovas Elemér.