Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)

kétségbe vonni, de ez a jóhiszeműség csak az ő lelkiismeretét tehermentesíti, a tridentinum tana s az ő véleménye közötti benső ellenmondást természetesen nem is enyhíti, nem hogy megszüntetné. A trienti zsinaton kihirdetett hitágazatok szerint, mint láttuk, az eredeti bűn valóságos bűn, a lélek halála, kinek-kinek tulajdon bűne, a melyért az isteni igazságosság joggal vonja az embert felelősségre. Már pedig a concupiscentiát, ezt a Guzmics felfogása szerint ennyire testi eredetű valamit, valóságos bűnnek, a lélek halálának mondani s a vele megvert embert érte felelőssé tenni nem lehet. Szerzőnk ezt nyiltan ki is mondja. «Patet, peccatum originale nonnisi improprie, ob quandam analogiam, peccatum dici... De positiva eius imputatione ne cogitandum quidem est». (Theol. Dogm. I. 238. 1.) Annyi tény, hogy van benne bizonyos rendellenesség s mert könnyen bűnre vezet, megvannak a maga veszedelmei. De ez csak annyit mond, hogy conc-upiscentiában lenni — nem ideális és nem is kívánatos állapot, de a bűn fogalmának criteriumait nem meríti ki, annál kevésbbé, mert hiszen a megigazult emberben, a kinek minden bűne el van törölve, még mindig megvan a concupiscentia. Guzmics maga is érzi azt a kirívó ellentétet, a mely az egyház tanítása s az ő vélekedése között fennáll. Hogy az űrt áthidalja, többféle magyarázathoz is folyamodik. Az egyikben mindenáron ki szeretné mutatni, hogy a trienti zsinat második canonjában a zsinati atyák maguk sem értették a «peccatum» szót valódi bűn értelmében. Ez a szó, mint a canon vége világosan elárulja, szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből van véve,

1 a canonban tehát úgyanúgy értendő, mint a hogyan a megfelelő helyen szent Pál használja. Már most Guzmics abban van, hogy ez a «peccatum» szó szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelében az ötödik fejezet tizenkettedik versétől kezdve egészen a nyolczadik fejezet végéig nem valódi bűn értelmében veendő, hanem «improprie de insita naturae nostrae proclivitate in malum, de praepotentia sensualitatis.» (Theol. Dogm. I. 241. 1.). Szent Pál szóbanforgó levelében csakugyan használja ezt a szót ilyen értelemben is, de nem mindig, Guzmics pedig feltételezi, hogy mindig. Az apostol leveléből tehát a canon szavának értelmét véglegesen megállapítani nem lehetne. Ámde tisztázza a kérdést s kétségtelenné teszi a «peccatum» szó értelmét az a körülmény, hogy a trienti zsinat a maga i Rom 5, 12.