Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre
Dr. Zoltvány Irén : Harcz nemzeti nyelvünk tisztaságáért
Nagvképüsködés, kérkedés, idegen szavakkal való páváskodás nem ritka még a magukat művelteknek valló egyéneknél sem. Akárhányan szeretik fitogtatni idegen nyelvi ismereteiket, mert azt vélik, hogy így többet tartanak felőlük ; pedig szép dolog idegen nyelveket tudni, de még szebb a magunk nyelvén tisztán és helyesen beszélni. A föltűnni vágyáson, finomkodáson és nyegleségen kívül az idegen szavakkal való visszaélésnek még egyéb hiúsági formái is vannak, de minden esetben legalább is ízléstelenségnek kell őket bélyegeznünk. Leggyakoribb oka azonban egyénileg a szükségtelen idegen szavak halmozásának a renyheség, vagyis a szellemi lustaság, gondolati tunyaság, melynek folytán az idegen szavak használata lassan-lassan megszokássá válik. Sokan még írásuk közben is, mikor néha elegendő idejük és módjuk volna rá, pusztán kényelemszeretetből fölöslegesnek tartják emlékezőtehetségüknek egy kis megerőltetését arra nézve, hogy vájjon nincs-e az idegen szónak megfelelő jó magyar szó. Pedig némi utánajárás, a régi és a népies nyelv figyelembe vétele, olykor pusztán egy kis gondosság rávezethetné őket a jó magyar szóra. Másoknak viszont gyors munkát kell végezniök, s e közben nem sokat törve fejüket, leírják az idegen szavakat úgy, a hogy tollúk alá tolúl. Különösen némely hírlapírók vétenek sokat a magyar nyelv tisztasága ellen. Nem szólva azokról, kik avatatlanul, úgyszólván gépies, gyári munkát végeznek, az idegen szavaknak elhamarkodásból eredő pazar használata gyakori még a jó magyarságra törekvő hírlapírók nyelvében is. Van néhány oly újságlapunk, mely dicséretreméltó módon lehetőleg óvakodik a magyar nyelv szellemét durvábban sértő idegenszerű kifejezések használatától, míg ellenben az idegen szavak szapora és szükségtelen alkalmazásában nem lát veszedelmet, pedig ezek is szeplők a nyelv testén, sőt mivel jó magyar szavainkat szinte elfojtják, ép oly veszedelmesek, mint az élősdiek, melyek lassankint aláássák a szervezet épségét. Leginkább elítélni való a renyheség akkor, ha egyenesen a nemtörődömség nyilvánul meg benne. Mert akadnak, sajnos, olyanok is, a kiknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, semhogy nemzeti nyelvünknek tisztasága iránt komolyan érdeklődnének. Mások ismét törekszenek ugyan általában a nyelvtisztaságra, de azért írásműveikben is tudatosan használnak elég nagyszámú idegen szót, s azzal mentegetik eljárásukat, hogy az idegen szó sok esetben változatosabbá teszi az írást, főleg mikor egyazon mondatban
